A 626-os utódaként dobták piacra 2002-ben a Mazda6-ost, amely a márka megújulásának jeleként a Zoom Zoom szlogennel együtt érkezett. Erre az évfordulóra emlékeznek a Mazda6 20th Anniversary nevű limitált szériával, amelyet csak a 194 lóerős, 2,5 literes benzines motorral adnak. Az ülésekre és a műszerfalra/ajtókra kerülő kárpitnál a barna színű Nappa-bőrt lyuggatott, hasított műbőrrel kombinálják, világosbarna a díszvarrás. A fejtámlákra egyedi logót nyomnak, az első sárvédőkre jelvények kerülnek.

Lényegében az összes választható extra ott van a fedélzeten – napfénytető, BOSE-hifi, körkamera, fel-a-fejjel kijelző –, a 19 colos felniket polírozzák. Alapáron a CX-60-asnál bevezetett Rhodium fehér fényezést adják, de választható az új Artisan vörös szín is; a Mazda6 harmadik új színe a Platinum Quartz. A 2023-as modellévben egyébként új felszereltségekkel találkozhatnak az ügyfelek, a belépőt a Prime-Line jelenti, majd a Center-Line és az Exclusive-Line következik, ezen felül Homura és a Takumi található, és csak a benzinmotorok választhatóak.