A bolt szerint adminisztratív tévedés történt

2022.08.17. 10:00

Fennakadt az Aldi pécsi üzlete a rostán - milliós büntetést kaptak

Egymillió forintra büntette a hatóság az Aldit. Az eset még februárban történt, de csak most vált híressé.

Fotó: Shutterstock

Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, a fogyasztóvédelem nem tétlenkedett a hatósági árak bevezetése után. Már az első napon ellenőrzéseket tartottak és az Aldi egyik pécsi üzlete meg is bukott rajta. 

Egymillió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal az Aldi Magyarországra, mert a kiskereskedelmi lánc egyik pécsi boltja megbukott a hatóság helyszíni szemléjén.

 - olvasható a VG oldalán. 

Ugyan az eset februárban történt, de még csak most vált híressé. 

A fogyasztóvédelem a pécsi üzletben azt rögzítette, hogy az egyik ismertebb márka kristálycukra 239 forintba került. A hatósági ár azonban ennél 10 forinttal alacsonyabban volt megszabva. 

Az Aldi szerint nyilvánvaló adminisztratív tévedés történt, és két másik fajtájú kristálycukor 239 forintos árát szerepeltette tévedésből, mert ez „optikailag könnyen összetéveszthető volt” a 229 forintos árral. A cég a tévedés észlelése után haladéktalanul helyesbítette az árazást. A hiba nem volt jelentős: a helyszíni szemle napján 64 túlárazott kristálycukrot értékesítettek az üzletben.

- olvasható a cikkben. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában