Testépítés

2022.09.29. 14:30

Ismét legyőzte a fél világot a bólyi testépítő, Major Zsolt

Móga Richárd

Forrás: Major Zsolt

Major Zsolt számára is elkezdődött az idei versenyszezon, így első megmérettetésként szeptember 25-én Désen, Romániában, az immáron 14. éve megrendezésre kerülő Pro Nutrition Grand Prix eseményen vett részt.

– Ezen a versenyen mindig jól éreztem magam, mivel nagyon versenyzőbarát és a vendégszeretetük is példátlan minden évben – nyilatkozta lapunknak a rendezvény kapcsán Major Zsolt.

 A masters kategóriában, a nehezebb súlycsoportban jobban nem is teljesíthetett volna, ugyanis sikerült elhoznia az aranyérmet, majd azt követően az Abszolút Bajnoki-címet is bezsebelte a trófeával együtt.

 

– Felemelő érzés volt, amiről nem is lehet beszélni, átélni kell. Párom Molnár Alexandra is sikerrel zárta az első versenyét, ami számára egy bronzérmet jelentett – fogalmazott Major.

A küzdelem után minden rajtszámért pizzát és üdítőt lehetett választani, ami egy ilyen szigorú diéta után mindenkinek jól esett. Ennek ellenére volt még teendő ezután is, ugyanis riport és fotózás után hivatalosak voltak a bankettre is, amit a szervezők minden évben megrendeznek, ahol ugyancsak kiváló hangulat uralkodott.

– Most folytatódik a diéta és a szigorú edzések, mivel lesznek még versenyek, amiket nem lehet félvárról venni ha sikeresen szeretnénk zárni az évet. Utolsó nagyobb versenyünk idén november 26-án a Ms.&Mr. Universe lesz, ami Németország északi tengerpartján, Cuxhavenben kerül megrendezésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában