Postabontás

2022.10.03. 07:46

A vevő lett a pénztáros is? - bosszankodik olvasónk

Dunántúli Napló

Fotó: Shutterstock

Egyre több üzletben állították üzembe az automata, önkiszolgáló pénztárgépeket az utóbbi időszakban. Számuk egyre gyarapszik: kezdetben csak az élelmiszerboltokban voltak ezek a szerkezetek megtalálhatók, ma már számos egyéb üzletben, például sportáruházban, barkácsáruházban is ilyenek működnek. Látható, hogy ez a jövő. Szerencsére egyelőre még a hagyományos kasszák mellett, aztán, gondolom pár év múlva a még meglévőket is felszámolják. A tapasztalataimat szeretném megosztani az olvasókkal, mert bizony nekem sok bosszúságot okoznak ezek a szerkezetek szinte minden nap. 

Csak egy példa: az egyik nagy­áruházban a minap az ötből két hagyományos kassza működött, de csak az egyiknél lehetett bankkártyával fizetni. A másiknál csak készpénzt fogadtak el. A sor hosszúsága is azt mutatta, hogy az emberek nagy része, ahogy én is, ma már kártyával fizet – ennél a kasszánál rengetegen várakoztak, a készpénzesnél csak ketten. Ebben az üzletben négy automata pénztárgép is üzemel – ott is nagyon hosszú volt a sor, de úgy kalkuláltam, hogy ott gyorsabban végzek, hamarabb sorra fogok kerülni. Sajnos nem ez történt. És a géphez érve ennek okára is fény derült: ahogy az előttem sorban állók közül többen, úgy én is sokféle zöldséget, gyümölcsöt, illetve pékárut vásároltam.

Na már most ezeket úgy lehet „lecsipogtatni”, hogy a kijelzőn megjelenő képekből ki kell választani a megfelelőt. És bizony akinek nem annyira éles a látása, nem biztos, hogy egyszerűen meg tudja különböztetni a teljes kiőrlésű zsemlét a hagyományostól, a biouborkát a nem bioterméktől, és még hosszasan lehetne a sort folytatni. Kis betűkkel ki is van írva a kijelzőn a termékek neve, de azok elolvasásához is nagyító kellene. Lényeg a lényeg – én legalább 7-8 percet töltöttem el a kasszánál, mire mindent megtaláltam, közben kétszer kellett az ott sürgő-forgó alkalmazottól is segítséget kérnem, kifejezetten stresszesnek éreztem a helyzetet. A boltból kisétálva pedig azon elmélkedtem, hogy nem elég, hogy felidegesítettem magam, még én végeztem el a pénztáros feladatát is. Hiszen ugyanazt csináltam, amit ő szokott. Tehát amit nyújt az üzlet, az egy fontos szolgáltatással kevesebb, a vevő kivált egy alkalmazottat, mindez azonban nem köszön vissza az árakon.

A másik, amit megfigyeltem, hogy az automaták között is sok helyen van, ami csak készpénzt, illetve csak bankkártyát fogad el. Ha már bevezetnek valami újítást, és ha kicsit is fontos a vásárló kényelme, akkor a tökéletességre illene törekedni. Ami ez esetben azt jelenti, hogy minden automata legyen alkalmas készpénz, illetve bankkártya elfogadására. Hogy ne kelljen egy alkalmazottnak „üvöltöznie” az eladótérben, hogy „aki kártyával fizet, jöhet előre, mert egy kassza üres”. 

Úgy gondolom, hogy abban már nem reménykedhetünk, hogy a hagyományos kasszák ismét divatba jönnek, de talán abban igen, hogy az önkiszolgálókat továbbfejlesztik, hogy azok vevőbarátabbak legyenek. Ha már dolgoztatják a vásárlót, legalább stresszhelyzetet ne teremtsenek! 

Név és cím a szerkesztőségben 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában