Világszínvonalat hoznak

2022.11.25. 20:02

Idén is bemutatták a legjobb borokat a villányi Franc&Franc szakmai fórumon

Hetedik alkalommal rendezték meg Villányban a Franc&Franc szakmai fórumot, szombaton pedig már a kóstolónapra várják a vendégeket a pincészetek.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Rajnai-Zsíros Krisztina

A villányi borvidék legrangosabb szakmai és közönségrendezvénye az idei évben egy összegzést tett, széles spektrumot mutatva a bortermelő világ kiemelkedő cabernet franc kínálatából. A szakmai tanácskozáson az előadások mellett neves szakértők tolmácsolásában kóstolhatták meg classicus, premium és super premium kategóriában elérhető villányi franc-okat, a Franc Du Monde nemzetközi borverseny top borait, valamint a cabernet franc fajtaborokat a Loire-völgyéből, Argentínából az idei évben rendhagyó módon három Master of Wine közreműködésével.

– A TOP 12 Villányi Franc mellett minden évben megmutatjuk a világ más termőtájainak cabernet franc-jait is. Büszkén állítjuk, hogy a villányi franc-ok nemzetközi szinten is megállják a helyüket, bár az ismertségük még közel sincs olyan, ahogy azt szerintünk megérdemelné 

– mondta Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára. 

A Villányi Franc története egyébként a 2000-es évek elején vett új lendületet, amikor is Michael Broadbent borkritikus, a világ egyik meghatározó boros szakembere Villányban járt és megkóstolta Bock József, Tiffán Ede és Gere Attila cabernet franc-ját, majd az angol Decanter magazinban megjelent kóstoló jegyzeteiben úgy fogalmazott: „a cabernet franc megtalálta természetes otthonát Villányban.” Azóta egyre több nemzetközi borszakértő egyetért ezzel a véleménnyel. A borvidék feladata ezáltal pedig adott: minél több borkedvelővel, bírálóval, illetve szakértővel meg kell ismertetni az egyébként világszínvonalú minőséget hozó Villányi Franc-okat.

A villányi hasonló a toszkán termőtájhoz

Hazánkban közel 1500 hektáron termelnek cabernet franc-t, ezzel Franciaország, Olaszország, az USA és Chile után az ötödik helyen állunk. Az elmúlt 15-20 évben országos viszonylatban is nőtt a fajta aránya, a villányi borvidéken jelenleg 341 hektáron terem ez a szőlőfajta. A villányi termőtájra egyébként gyakran mondják, hogy hasonló a toszkán termőtájhoz. Ezt a Toszkánából származó Stefano Dini borszakértő is megerősítette a terroir szerepéről tartott előadásában. Megegyeznek a klimatikus viszonyok, emellett a talajszerkezet, és a fekvés is hozzájárul ahhoz, hogy a cabernet franc valóban jól érezze itt magát.

Pincéről pincére járnak szombaton a vendégek

A villányi bortermelők minden évben maguk választják ki azt a tizenkét bort, amely egy éven át képviseli és viszi hírét a Villányi Franc-nak idehaza és a nagyvilágban. A Horkay András borszakértő és Győrffy Zoltán borszakíró által gondozott kétnapos kiválasztáson vakkóstolón mérettetnek meg a benevezett tételek, idén 67 borból került ki a villányi TOP12. A pénteki szakmai fórum után a szombat a fogyasztóké: kétszázötven vendég kóstolja legalább negyven villányi és külföldi pincészet cabernet franc borait öt-hat villányi pincészetnél. A vendégeket buszokkal szállítják egyik állomásról a másikra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában