Gyarapodott a virágos porták száma

2022.12.05. 13:54

Arany Rózsát kapott Komló a virágositásért

A környezet és a zöld területek fejlesztésében végzett munkáért, valamint a település virágositásáért Komló városát Országos Arany Rózsa minőségi díjjal jutalmazták nemrég.

W. K.

Az ország legjelentősebb környezetszépítő versenye során rekordszámú jelentkezés mellett 339 önkormányzat – köztük 32 határon túli jelentkező – összesen 439 pályázatát bírálta el az elmúlt hónapokban a közel 150 tagú szakmai zsűri, közülük kerültek ki a szakmai elismerésben részesített pályázók.

A díjátadón Komló városát Szarka Elemér, a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület elnöke képviselte -  a szervezet a ,,Tegyük szebbé környezetünket’’ mozgalom folytatásaként 2010-ben indította el a Komlói Nyugdíjas Egyesülettel, és a Magyar Vöröskereszt Komlói Szervezetével karöltve a Virágos Komló városszépítő akciót, mely mára jelentős sikereket tudhat maga mögött. A kezdeményezésnek köszönhetően jelentősen gyarapodott a virágos porták és intézmények száma városszerte. 

Az országos elismerés mellé a város egy 300 ezer forintos vásárlási utalványt kapott, amelyet további zöldterület fejlesztésre tudnak fordítani. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában