A Köztéren megzavarták a közteret a kukák

2023.02.03. 15:05

Helyet sem spórol, a szemét kiürítését is akadályozza, de a fűbe telepítik a konténereket

Sz. Zs.

Forrás: Löffler Péter

A nagyobb, több száz literes, illetve piros szelektív szemétgyűjtő edények rengeteg utcában állnak évtizedek óta háborítatlanul az úttest szélén. Most azonban a Biokom Nkft. a Köztársaság téren és a Semmelweis utcában megkezdte a kukák áttelepítését a környéken az úttest és a járda között mindenütt végigfutó füves sávra – pontosabban az e célra a fűből kihasított, éppen lebetonozásra váró területre.

Az első pillantásra észszerűtlennek tűnő megoldással kapcsolatos kérdésünket a Biokom gyorsan és alaposan megválaszolta. Érvelésük lényege, hogy egyrészt önkormányzati rendelet szerint a lakók csak külön engedéllyel tárolhatják kukáikat a közterületen. Közölték emellett, hogy a jelzett területen a parkolóhelyek nemrégiben elvégzett felfestését, és a kukák áthelyezését a körzet önkormányzati képviselője, Auth István kezdeményezte.

Fotós: Löffler Péter

Szerintünk a fent hivatkozott „engedély-teóriának” némileg ellentmond, hogy a jelzett kukák fele az a piros szelektív gyűjtő, amelyeket nem a társasházak kértek, hanem egy állami projekt keretében telepítette őket az utcákra maga a város.

Arra a felvetésünkre, hogy vajon miként üríti majd a fűbe feltolt kukákat a szállító, ha bárki eléjük parkol az úttestre, a válasz szerint „a hulladéktároló edények elé parkolást jogszabály nem szankcionálja, a problémás helyeken tilalmi burkolati jelet fest fel társaságunk. A szabálytalan járművezetőkkel szemben a rendőrség és a közterület-felügyelet jogosult intézkedésre.”

Jogász szemmel ez jó válasz, ám az életszerűség nem azt vetíti előre, hogy a kukások minden háznál rendőrre vagy közterület-felügyelőre várnak majd, ahol az autók elállták az utat. Felfestés ide vagy oda, az ugyanis közlekedési „kultúránk” ismeretében nemcsak valószínű, hanem egészen biztos, hogy az autósok simán (szinte) mindenütt eléjük állnak majd. Ha véletlenül mégsem, akkor a kukák kijárata ugyanakkora területet foglal el, mint eddig ugyanott maguk a kukák, tehát helyet sem nyerünk velük.

Marad tehát a kérdés, hogy akkor valójában milyen haszonnal is jár a pénz- és időpocsékolónak tűnő, ha a füvet is nézzük, kicsit még a környezetet is romboló munka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!