Hogy is van ez?

2023.04.01. 14:50

Egy év alatt több mint húsz sofőr távozott

Bóka M.

Fotó: L.L.

 Ugyan személyeskedő lejáratással egybekötve igyekezett megtéveszteni a közvéleményt a pécsi önkormányzat hivatalos lapja és hivatalos közleménye néhány hete, de mégiscsak kiderült, nem véletlenül panaszkodtak az elmúlt időszakban a pécsiek a kimaradó buszjáratokra, a késésekre. Már tavaly ősztől a korábbiakhoz képest csökkentett menetrenddel működik a tömegközlekedés, most ismét faragnak rajta azért, hogy legalább a menetrendben írtakat tudják vállalni. Néhány nappal ezelőtt ugyanis Péterffy Attila polgármester önkormányzata bevallotta, hogy „tekintettel arra, hogy a Tüke Busz Zrt. továbbra is jelentős autóbusz-vezetői hiánnyal küzd, ezért a menetrend tervezésénél a beosztható járművezetői létszám korlátot jelent”. 

A március 20-i dátummal ellátott dokumentum szerint az autóvezetők átlaglétszáma egy év alatt 265-ről 243-ra apadt, ami közel 10 százalékos csökkenés, és „ezzel a jelenlegi menetrend szerinti közlekedés tartósan nem biztosítható”. 
Ezért várhatóan már április 6-tól újra változtatnak a menetrenden, bár állításuk szerint fő vonalakat, valamint a csúcsidejű járatokat ez nem érinti, viszont a hajnali, dél­előtti és késő esti járatok csökkentésére, valamint a 44-es járat szüneteltetésére sor kerülhet. Ezzel hetente 4000 kilométerrel kevesebbet mehetnek majd, amivel iskolai időt illetően 48 milliót spórolhatnak meg. 

Ahogy fogalmaz az anyag: a menetrend módosítása „sofőrhiányból adódó járatkimaradások minimalizálása érdekében” történik, „a cél a menetrend stabilitása és az autóbuszok pontos közlekedése”. Azt is tervezik, hogy három sofőr állomási tartalékként „bevethető” lesz a csúcsidőszakokban. 
Érdekesség, hogy amíg a sofőrök béremelése másfél évnyi küzdelem után jött össze, köszönhetően a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet kitartásának, addig a cégnél busásan fizették meg Péterffy ügyvédismerősének emberét. A Tüke Busz azonban az ügyvédi költséget nem hajlandó kiadni – csak akkor ha fizetünk –, de titkolják még a panaszok és járatkimaradásaik számát is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!