NB II.-es foci

2023.05.28. 08:00

Csak két meccs az élet a Misleny és a Szentlőrinc számára

A labdarúgó NB II.-es bajnokság tagjainak zöme immár a megérdemelt pihenőjét tölti, van aki a feljutás, van aki a biztos bennmaradás, vagy épp az automatikus búcsú miatt. Három gárdának azonban még mindig élet-halál harcokat kell vívnia, s ezek között van a HR-Rent Kozármisleny és a Szentlőrinc is.

K. B.

Fotó: Löffler Péter

Vasárnap 17.30-kor egyedül a HR-Rent Kozármisleny lép majd hazai környezetben pályára a másodosztály osztályozósai közül. A kék-fehérek egy régi ismerőst, az Iváncsát látják vendégül, amely az NB III. Közép-csoportjának bajnokaként jogosult a mislenyiek kihívására a másodosztályú tagságért. A csoportjuk megnyerésénél azonban egy jóval nagyobb trófeával hívták fel magukra a figyelmet az idényben a vörösök, a Ferencvárost ejtették ki a Magyar Kupából, ami jelzi, nem vehetik Bartháék félvállról ezt a két találkozót. Az a mislenyiek kezére játszik talán, hogy két meccsen kell bizonyítani, érdemesek az NB II.-re.

– A csapatnak továbbra is meg van a lehetősége hogy elérje a szezonban kitűzött célját! Arra van szükségünk, hogy még két meccsre odategyük magunkat, és küzdjünk a csapatért, egymásért, a szurkolókért, és Kozármislenyért – jelentette ki Daru, a Kozármisleny csatára a klub közösségi felületén. – A szurkolóktól annyit kérünk, támogassák továbbra is a csapatot. Együtt megcsináljuk!

A Szentlőrinc is kaphatott volna talán egyszerűbb feladatot a pótvizsgára. A piros-feketéknek azt a BVSC-Zuglót kellene kiütniük, amelyet ebben a bajnoki idényben senki nem tudott legyőzni. A fővárosiak 102 pontot gyűjtöttek a Nyugati-csoportban, ami szintén önmagáért beszél. Ugyan nehéz összehasonlítani a három harmadik vonalbeli csoportot, így nem lehet kijelenteni, hogy a drámai módon, az utolsó utáni pillanatban bajnokká váló Veszprém kisebb falat lenne, de a számok alapján egyelőre ez a leszűrhető.

A kiírás alapján, ha az oda-visszavágós párharcok összesített eredménye döntetlen, akkor hosszabbítás következik. Ha ott sem dől el a párharc, jöhetnek a tizenegyesek.

A vasárnapi program (17.30): HR-Rent Kozármisleny–Iváncsa, Veszprém–Nyíregyháza, BVSC-Zugló–Szentlőrinc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában