Labdarúgás

2023.06.04. 19:47

Egy lépéssel közelebb került a Mohács a harmadosztályhoz

Móga Richárd

Fotó: Löffler Péter

Kétgólos előnyre tett szert a Mohács labdarúgócsapata a szezon egyik legfontosabb mérkőzésén a Dunaharaszti MTK ellen hazai környezetben, így jó esély nyílt arra, hogy a baranyai brigád a 2023/24-es szezonban ismételten a harmadosztályban vitézkedhessen.

Veretlenül nyerte meg a 2022/23-as AutóCity Volkswagen Baranya Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot a mohácsi együttes, de mindenki jól tudta, hogy a neheze eztán következik: egy jó erőkből álló pest megyei klub ellen kell kivívni az NB III.-as tagságot, de szerencsére az első felvonást sikerrel vette Kvanduk János legénysége.

Nagy taktikai csata jellemezte gyakorlatilag az egész összecsapást, de nyolcadik percben távolról betalált Izsák, majd a 70. percben Vég volt eredményes szabadrúgásból. Ezzel tehát nyugodtabb helyzetből várhatja a párharc második mérkőzését a Mohács.

Mohácsi TE 1888–Dunaharaszti MTK 2–0 (1–0)
Területi I. osztályozó első forduló. Mohács. Vezette: Bana (Máyer, Topálszki). Mohácsi TE 1888: Farkas – Kocsis A., Károly V., Ignácz O. (Nagy Zs., 73.), Racskó – Izsák (Aszalós, 73.), Müllerlei, Spannenberger (Dér, 83.), Hetényi – Vég, Péter J. (Loch, 88.). Vezetőedző: Kvanduk János. Dunaharaszti MTK: Boros – Csizmadia, Rétsági, Pesti, Vitányi (Pataki, 61.) – Kovács-Galavics, Tóth F., Kozári (Hári, 61.), Hegedűs (Szabó P., 88.) – Balogh D. (Tóth Zs., 79.), Bata.
Gólszerzők: Izsák (8.), Vég (70.). 
Ez következik (06. 11.): Dunaharaszti–Mohács.
 

Rázós menet jön

Egy hete maradt a regenerálódásra Kvanduk János legénységének, ugyanis 11-én, vasárnap következik a visszavágó a Dunaharaszti MTK Sporttelepén, ahol a 2022/23-as idényben egyetlen csapat sem tudta legyűrni a házigazdát.

Tizennégy bajnokiból tizet megnyert a dunaharaszti klub, négy összecsapás pedig döntetlennel végződött.

Ami ugyancsak ijesztő lehet, hogy a pesti bajnokságban a Dunaharszti MTK kapta hazai környezetben a legkevesebb találatot (12), ráadásul a harminchét szerzett góllal is lehet büszkélkedni.

Igaz, a Mohács sem kapott ki az idei szezonban vendégként, sőt, csupán két alkalommal kapitulált a megye egyes bajnok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában