Mellárt keresik

2023.06.09. 11:30

Nem találják a baloldali kertvárosi politikust

Bár a pécsiek újra megválasztották a kertvárosi parlamenti képviselőnek a baloldali Mellár Tamást, a politikus még a saját körzetében felhúzott japán gyár letelepítésében sem vett részt érdemben. A nemzeti oldal politikusa, Kővári János szerint Mellár helyett mások dolgoznak az ő körzetében is.

Bóka Máté Ciprián

Fotó:

Alig három százalékos különbséggel nyerte meg a 2022-es parlamenti választást Kővári Jánossal szemben baloldali Mellár Tamás, akit ebben segített Gyurcsány Ferenc által egykor vezetett az MSZP, illetve a jelenleg általa irányított DK is. A mérhetetlen támogatottságú baloldali párt, a Párbeszéd képviselője így 2018 után újra beülhetett az Országgyűlésbe. A politikus Pécsen legutóbb akkor volt igen aktív, amikor az amerikai nagykövetet kellett fogadnia Keszüben, amit többen úgy értékeltek, hogy az David Pressman látogatása a baloldaliak  jövő évi választásra történő felkészítését szolgálta már most. Mellár az elvileg politikamentes diáktüntetésen a pártjának a logójával jelent meg a minap, amivel aztán közösségi médiában magát és pártját is reklámozta. 

Emlékezetes volt azonban, hogy ugyan név szerint nem említette meg Péterffy Attila, jelenlegi pécsi polgármester Mellár nevét, de a 15 milliárdos beruházásból felépített japán Seiren-gyár átadójával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azon Hoppál Péter a "szomszédos választókerület képviselője" vett részt. 

Mint ismert, Hoppál Péter pécsi képviselősége mellett a Magyar-Japán Parlamenti Baráti Csoport elnöke is, rendszeresen egyeztet japán politikusokkal, kulturális szereplőkkel, üzletemberekkel. A nemzeti oldal politikusa már 2017-ben is a japán miniszterrel tárgyalt a kapcsolatok erősítéséről és része volt abban is, hogy meg­győzze a kormányt, hogy a Seiren számára Pécset ajánlják fejlesztési helyszínnek. 

Lapunk ezért megkereste Mellár Tamást is, hogy beszámoljon róla, hogy a választókerületében felépített gyár letelepítésében, Pécsre hozatalában pontosan milyen szerepet vállalt, mert tudomásunk szerint ebben nem vett részt, de a Facebookon igen aktívan posztoló politikus nem válaszolt megkeresésünkre. 

Kővári János, a nemzeti oldal városházi képviselője, az ÖPE-KNDP frakcióvezetője szerint Mellár helyett is őt keresik meg a pécsiek, hozzáfordulnak, hogyha valamilyen ügyes-bajos gondjuk van. Szerinte a "választópolgárok nyomkövetővel tudhatnák csak meg, hogy merre jár éppen".

– Mindenféle ügyben engem keresnek a kertvárosiak, segítek is az ügyeik intézésében, de Mellár Tamás tevékenységéről semmit nem tudni

 – mondta Kővári János. – Én végzem el azt a munkát, amit valójában neki kellene. Folytatom azokat az ügyeket is, amiket a kampányomban megígértem, így például lobbizom a Búza tér közelében megvalósítandó észak-déli hídért, vagy éppen a tüskésréti hidrogén-völgy projektért, s ezekért többször is egyeztettem a közelmúltban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!