Hirdetés

2022.08.07. 19:33

Gyógyulnak a bizalom sebei a 25. ÁGOTA táborban

A megérkezést, az ismerkedést és a csoportalakulást követően rengeteg élményprogram várta a gyermekeket a jubileumi ÁGOTA Táborban, Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván. A strandolás és a sportbajnokság mellett a családjukból kiemelt fiatalok életérzéseivel is foglalkoznak, a bizalom és az értékek témakörében.

A tábor eddig eltelt ideje alatt élményprogramok sokasága éreztette meg az ország szinte minden megyéjéből ideérkezett, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő fiatallal, hogy itt biztonságos, szeretetteljes közeg veszi őket körül, ahol jól érezhetik magukat.

A tábor harmadik napja hagyományosan az első terápiás nap, Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója beszélgetett a gyerekekkel a bizalom érzéséről. A középpontban az a kérdés állt, hogy azok, akik sokat csalódtak már a felnőttek világában,       mennyire érzik kiszolgáltatottnak magukat,       mernek-e olyan bátrak lenni, hogy megajándékozzanak bárkit a bizalmukkal. Ha mégis megteszik, törvényszerű-e hogy újból csalódjanak - fejtette ki az alapító.

A bizalom, a segítségnyújtás felemelő érzését egy feladattal is szemléltették a foglalkozás során. Az ebben résztvevő fiatalok beszéltek a közben megélt érzéseikről is.

–  A család hosszabb távú megoldást kínál a jövőre nézve, mint az, hogy mennyit keresel – hangsúlyozta Kothencz János második előadásában a tábor ötödik napján, amelyben az alapvető normákról, értékekről szólt. „Higgyél abban, hogy neked is lehet családod!” – hangzott el a biztató mondat tőle, és kiemelte, mennyit javultak az állami gondoskodásban élők lehetőségei ahhoz képest, amikor ő volt hasonló helyzetben.

Fehér Mihály és Olajkár József Zoltán személyes példáján keresztül érzékeltette, milyen fontos szerepe volt az életükben a közösségnek, amelybe az állami gondoskodásba kerülésük után érkeztek. Mihályt saját családja teljesen kizsigerelte, a nevelőszülei viszont megmutatták számára a legfontosabb értékeket, templomba jártak, és romaságát is ennek köszönhetően tudta megélni.

Olajkár József Zoltán tizenhat éve az ÁGOTA Táborban szakácskodással kezdte, ma már rengeteg programért ő felel. Abban, hogy megtalálta helyét a világban, nagy szerepe volt osztályfőnökének, aki nyolcadik osztályban segített neki tanulmányai folytatásában.

A család mellett a hit állt a témafelvezető középpontjában. Kothencz János főként azt hangsúlyozta a közel háromszáz tizenévesnek, hogy a tábor szervezői, önkéntesei közül mindenki töretlenül hisz bennük.  Mindkét témafelvezető előadást kiscsoportos kiértékelés követte játékos formában, a KÁSZPEM módszer képzett trénerei és olyan segítők vezetésével, akik maguk is gyermekvédelmi gondoskodásban nőttek fel. 

A terapeutikus munka mellett rengeteg élményt nyújt a gyermekeknek ÁGOTA Falva. A hétvégén elkezdődött a sportbajnokság, számos sportágban próbálhatták ki magukat a fiatalok: asztalitenisz, darts, csocsó, strandröplaba, birkózás, szkander és teqball. Az ÁGOTA Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hitvallása, hogy a rendszeres sportolás önállóságot, felelősségérzetet, döntési helyzeteket teremt, amit az életben a későbbi munkavégzés során hasznosítani tudnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában