Labdarúgás

2022.11.27. 16:30

Derbit behúzva a mezőny első felében zárt a Kalocsa és a Kecel

Bár a megyei első osztályú bajnokság őszi idényének az utolsó, 13. fordulóját az elmúlt hétvégén lejátszották, négy elhalasztott mérkőzés még ezen a hétvégén is várt az érintett csapatokra. Ebből egyet szombaton, hármat pedig vasárnap pótoltak.

Vincze Miklós

A kiskőrösi Szedmák Roland kétszer is betalált a kapuba

Fotó: Pozsgai Ákos/archív felvétel

Szombaton a déli derbit vívta meg a Kunbaja és a Bácsalmás, a kettejük csatáját a hazai gárda nyerte meg, Sicar fejesgóljával, a vasárnapi három mérkőzésen is a hazai csapat diadalaskodott. Így a két szomszédvári derbin is. A Kecel–Soltvadkert találkozót a hazaiak nyerték meg, Torma és Bányai góljaira a vendégek részéről nem érkezett válasz. Ez a győzelem azt jelenti, hgoy az emberes őszi hajrát kivágó Kecel az 5. helyen zárta az őszi idényt. Kalocsán a Harta vendégszerepelt, Lakatos-Lengel és Tóth Levente góljaira Csehi Tamás csapata csak egy találattal, egy Sibalin-góllal tudott reagálni, így Kohány Balázs gárdája otthont artotta a három pontot, és felugrott a tabellán a hetedik helyre. Az ezúttal alsóházi rangadóként minősíthető Kiskőrös-Lajosmizse összecsapást magabiztosan nyerték a hazaiak, kiskőrösi részről Szedmák és Petrovics is kétszer talált be a vendégek kapujába.

Eredmények:

Kunbajai SE–Bácsalmási PVSE 1–0 (1–0)

Gól: Sicar a 6. percben.

Kalocsai FC–Harta SE 2–1 (1–0)

Gól: Lakatos-Lengyel a 42., Tóth L. a 61., illetve Sibalin a 81. percben.

Kecel FC–Soltvadkerti TE Variens 2–0

Gól: Torma a 43., Bányai a 65. percben.

Kiskőrösi FC–Lajosmizsei VLC 4–0 (1–0)

Gól: Szedmák a 23., 64., Petrovics a 61. 86. percben.

A megye I. állása

1.    K.-FÉLEGYHÁZA     13    10    2     1     36–9  32
2.    JÁNOSHALMA  13    7     3     3     20–11 24
3.    BAJA  13    7     2     4     27–18 23
4.    BÁCSALMÁS   13    5     5     3     20–14 20
5.    KECEL 13    5     2     6     23–28 17
6.    SOLTVADKERT 13    4     5     4     28–24 17
7.    KALOCSA     13    4     5     4     17–20 17
8.    KUNBAJA     13    5     1     7     20–23 16
9.    TISZAKÉCSKE II.   13    4     4     5     22–38 16
10.   KECSKEMÉTI LC     13    4     3     6     17–19 15
11.   KISKŐRÖS    13    4     3     6     18–24 15
12.   HARTA 13    4     2     7     26–25 14
13.   AKASZTÓ     13    3     4     6     11–19 13
14.   LAJOSMIZSE  13    2     5     6     16–29 11

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában