Labdarúgás

2023.04.01. 13:54

Kecskeméten új klubrekordban bíznak és a legjobb négy között végeznének

A Kecskeméti TE vasárnap a Mezőkövesdet fogadja a Széktói Stadionban. A lila-fehérek sportigazgatója, Tóth Ákos elmondta, csalódás már nem érheti őket, de szeretnének a legjobb négyben zárni, ami új klubrekord lenne.

Nyitray András

Tóth Ákos

Forrás: baon.hu

A KTE sportigazgatója szerint jelenlegi sikeresség több okra is visszavezethető, de a legfontosabb a fegyelmezett következetesség, amihez a megyei I. osztálytól – az új tulajdonos érkezével – 2017 óta tartják magukat. Ez a filozófia eredményességgel is párosul.

– Arra kifejezetten büszke vagyok, hogy azóta is eltökélten ahhoz tartjuk magunkat, amit akkor célul határoztunk meg, az eredmények szerencsére azt mutatják, hogy joggal – tekintett vissza Tóth Ákos. – Éhes, motivált, tehetséges labdarúgókat és társakat kerestünk és keresünk, akiknek valamiért vagy megrekedt egy kicsit a pályafutásuk, vagy még nem jött ki belőlük az, amire egyébként hivatottak. Ezektől az alapelvektől most sem távolodtunk el, nem is szeretnénk, mert meggyőződésem, hogy ez a mi utunk. Szabó István személyében megtaláltuk a csapat élére az ország egyik legjobb edzőjét, akivel teljes mértékben közösek az alapvetéseink, ami persze nem véletlen, s akit egy kitűnő stáb vesz körül, szinte kivétel nélkül itt voltak velünk mindannyian már az NB III-ban is. Ismerjük egymást, tudjuk mit várhatunk egymástól, s hogy együtt piszok jók, de minimum erősek lehetünk. Ez egy nagyon jó turbulencia, sok nehézségen átlendíthet még bennünket. A stáb szempontjából is fontos volt ez, hiszen egyre inkább összecsiszolódtak, nagyon jól dolgoznak a vezetőedző keze alá. Ez egy nagyon összetett játék, nagyon sok és sokféle „pályán”, hogy egy példát említsek; alig van sérültünk, így lehetet elérni, hogy az erőnléti mutatóink kiválóak, a védekező és támadó pontrúgásaink jól működnek, ezek mind a következetes munka eredményei. Egyszerűség, következetesség, stabil rendszer az, amiben hiszünk a napi munka során. Az osztályhoz képest nem vagyunk sokan, de mindenki tudja a dolgát, tisztában van vele, hogy az meddig terjed ki, így hatékonyan tudnak egymásra épülni a munkakörök és a feladatok – mondta Tóth Ákos.
Kecskeméten abban már biztosak, hogy csalódás nem érhet senkit a szerplés miatt. 

– Azt éreztük már a nyáron, hogy nagyon egyben van az öltöző, nagyon egyben van gyakorlatilag az egész klub a háttérben is. Ettől függetlenül azt nem tudtuk, hogy ebből ilyen szenzációs szereplés jöhet ki, mely ki tudja, végül pontosan mit jelent majd. Egy dolog biztos, hogy az eredetileg kitűzött célhoz mérve, hatalmas csalódás már nem érhet minket. Viccesen fogalmazva azt mondhatom, jó lenne néhány pontot átvinni a következő szezonra is, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy a második év is nagyon-nagyon nehéz lesz. Bízunk azonban magunkban és egymásban – mondta Tóth Ákos.

Tóth Ákos hozzátette, a szurkolók szerepe elévülhetetlen ebben a jó szereplésben.

– Szeretnénk a KTE hagyományait megfelelően ápolni, akár az elsőcsapatról, akár az akadémiáról van szó. Itt nemcsak arra a hét évre gondolok, amit már korábban az NB I-ben töltött a klub, hanem a lassan 112 éves teljes történelmére is. A KTE mindig is egy melós, igazi munkáscsapat volt, ebben hiszünk mi is, ezen elvek mentén haladhatunk tovább a megkezdett úton. Ez identitásunk fontos része. Szeretnénk még szorosabbra fűzni a viszonyt a szurkolóinkkal, minél több tartalommal megtöltve ezt, hogy valóban széles bázisú klubbá váljunk, egyértelmű összetartozástudattal – tette hozzá Tóth Ákos.

Hogy miként zárul a szezon, az még kérdéses, de az alapelvek a nyári csapatépítés szempontjából is biztosak. Természetesen mindig vannak változások, és sokan próbálkoznak csupán zavarkeltéssel is.

– A legfontosabb, hogy egyben akarjuk tartani a keretet, a fejeket, ennek az alapjait télen már el is kezdtük letenni. Nem akarunk évente csapatot cserélni, persze esetünkben a kölcsönjátékosok miatt ez nem egyszerű feladat. Ezen túl természetesen lesznek megkeresések, illetve mi is fogunk igazolni, de a stabilizáció a kulcsszó, akár a játékoskeretről, akár a stábról, akár az NB I-es szereplésről beszélünk. Fontos hangsúlyoznom, hogy stabilizációnk legfontosabb pillére identitástudatunk, s ezt sosem veszítjük el. Azaz bármilyen kihívások is jönnek szembe velünk, megküzdünk velük. Mi minden pillanatban a lehető legjobb, legfenntarthatóbb megoldásra törekszünk a magunk lehetőségein és a környezet adottságain belül. Akármilyen eredményt is hoz ez az eddig kétségtelenül nagyon sikeres idény, ez nem az út vége, vagy a hegycsúcs a számunkra, nem akarunk egy pillanatra sem megelégedni, akkor sem, ha adott esetben olyan helyezést érnénk el, mely megismételhetetlennek látszódik. Egyértelműen lehet és kell is még fejlődnünk klubként és csapatként is, akkor is, ha a legkisebb a költségvetésünk. S habár ez élsport, így azt az eredmények minősítik, nekünk tudnunk kell a sporteredményeken túl is, hogy mi mindent kell még jobbá tennünk, hogy ehhez a kiugró eredményhez hasonló színvonalat tarthassunk.

 Tegyük hozzá, a jó szereplés részben meg is térülhet, és hatékonysággal, a felesleges kiadások minimalizálásával a jövőben is kompenzálhatjuk az anyagi különbségeket, ezt szentül hiszem 

– tette hozzá Tóth Ákos.

A klub továbbra is magyar játékosokban gondolkodik alapvetően, de sincs csukva az ajtó a külföldiek előtt sem.

– Tavaly nyáron is azt mondtuk, hogy alapvetően magyar játékosokban gondolkodunk, de adott esetben nem zárjuk ki a külföldieket sem, ha a szükség úgy hozza, azaz nincs az adott posztra számunkra megszerezhető magyar alternatíva. Azóta viszont láttuk és tapasztaltuk is, hogy megfelelő nyelvismeret nélkül ebbe a homogén, és kicsit talán más, néhány szempontból akár megmosolyogtató közegbe, mint amilyen a kecskeméti, nagyon nehéz integrálódni, így finomítottunk a kiválasztáson. A profi munka adott, de mi kicsit régimódi klub vagyunk ilyen szempontból, nagyon sokat nyom a latba az emberi tényező, adott egy családias légkör is, amibe a magyar nyelv ismerete nélkül egyszerűen sokkal nehezebb beilleszkedni. Például, amikor családias klubról beszélünk, értjük alatta többek között a család óvó burkát is, ami kissé naivan is hathat, mi mégis csupán idealistának, de igen eltökélt idealistának tartjuk magunkat.  Visszatérve a kérdésre; az állampolgárság eddig sem volt kizáró ok, Mihajlo Meszhi és Rjaskó Mihály is hatalmas értékei a klubnak, értik és beszélik a nyelvet, utóbbi játékosunk már a magyar állampolgárságot is megszerezte. Az első pillanattól megtalálták a helyüket az öltözőben, közénk tartoznak, ugyanolyan fontosak nekünk. Senki előtt nincs tehát csukva az ajtó, de ezeknek a követelményeknek meg kell felelnie minden érkezőnek – tette hozzá Tóth Ákos.

Tóth Ákos elmondta, az utolsó kilenc mérkőzésnek is hatalmas motivációval vágnak neki.

– Nem tudjuk még, hogy konkrétan mit hozhat ez a sikeres szezon, de az biztos, hogy a hátralévő kilenc mérkőzésen is ugyanazzal az alázattal, lelkesedéssel fogunk pályára lépni, ahogy egész évben. Ahogy azt mindig hangsúlyoztuk, ha egy célkitűzést megvalósítunk, akkor új kihívásokat keresünk, így van ez most is. A KTE rekordja az ötödik hely az NB I-ben, szeretnénk ezt megdönteni, ehhez az első négyben kellene végezni. Mindannyian nyomot akarunk hagyni magunk után a KTE történetében, ennél nagyobb motiváció nem is kell a hajrához, elsőként a Mezőkövesd elleni hazai bajnokihoz – zárta gondolatait Tóth Ákos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában