Felhőszakadás

2023.06.07. 13:27

Nagy mennyiségű eső zúdult Bajára, több utca is vízben állt

Kedden délután nagy mennyiségű eső esett Baján és környékén. Legfőképpen az Alvégi városrészt érintette, a Livodában, a Szegedi út közelében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. A Kisállomás utcában és a Lőkert soron egy-egy szakaszon hosszabb időre korlátozni kellett az autók átmenő forgalmát, mert a víz szintje elérte egyes lakóépületek bejáratát is. A meteorológiai szolgálat mérőállomásai 100 milliméternél is több esőt regisztráltak Baján (101,7 milliméter).

Márton Anna

Hatalmas felhőszakadás volt Baján

Fotó: Goda Zoltán

Több helyen pincéből, szuterénből, sőt lakásból kellett eltávolítani a vizet Baján a hatalmas felhőszakadás következtében. A legtöbb helyen egy idő után magától elszivárgott a víz, illetve a csatornarendszer is el tudta már nyelni. Mint azt Kocsis László alezredesről, tűzoltó parancsnoktól megtudtuk, vannak telepített szivattyúk is a városban, amik jól működtek, és egy idő után ezt a nagy mennyiségű, hirtelen lezúdult vizet el tudták nyomni.

– A Lőkert soron, a Kisállomás utcában, illetve a livodai részen akkora mennyiségű víz gyűlt össze, hogy ott a közlekedésben is fennakadást okozott, ezért le kellett zárni bizonyos útszakaszokat. Este 11 óra környékére ezek az utcák is teljesen járhatóvá váltak. Személyi sérülés nem történt. Nem keletkezett nagy értékű kár. Négy helyen dolgoztunk szivattyúkkal, a többi helyen pedig kiérkezésünkre már elszivárgott a víztömeg – mondta hírportálunknak Kocsis László.

Széll Péter bajai alpolgármester közvetlenül az esők közben és azután is körbejárta a várost Ott Mátyással, a Bajai Komszolg Kft. ügyvezetőjével. Azt tapasztalták, hogy elsősorban a Szegedi út középső szakaszán (a MOL kút környékén) és a város déli, dél-keleti részein volt komoly probléma.

– A Lőkert sor szokásos pontjain, a gyógyszertárral szembeni házaknál, a Bara utca és a Bellon Gellért utca találkozásánál, valamint a Lőkert sor–Platánfa utca–Kisállomás utca környékén okozott hajnalig tartó gondot a lezúduló esővíz elvezetése és elszivárgása. Ezeken a helyeken a mai napon fertőtlenítést is szükségesnek tartok, hiszen több ponton is a szennyvízcsatornába jutott nagy mennyiségű víz miatt keveredett a csapadék- és a szennyvíz. Bár működött a Platánfa utca–Kisállomás utca környéki átemelő szivattyúja, de nem bírt a hirtelen, nagyobb foltokban megjelenő áradásokkal. A Kisállomás utcában és a Lőkert soron is egy-egy szakaszon hosszabb időre korlátozni kellett a Városüzemeltetési és- rendészeti Iroda vezetőjének az autók átmenő forgalmát, mert a forgalom miatt a víz szintje elérte egyes lakóépületeknek a bejáratát is, így a víz kisebb mozgása is ronthatott volna az ezeken a helyeken kialakult állapotokon. A csapadék egyenetlen eloszlása miatt viszonylag hamar levonult az esővíz a belváros, a Kölcsey utca és a Penny áruház környékén, nem látszott gond az aldis körforgalom környékén sem. Jól vizsgázott a másfél éve átadott józsefvárosi csapadékvíz-rendszer is. A Szabadság és a Nagy Lajos király utcák környékéről a Bara-tóba irányuló vízkormányzási munkák is jelzik, hogy folytatni kell ezt a munkát. Ezek a napokban már elindultak a Kocsis Pál utcában. Megköszönöm a Városüzemeltetési Iroda, a Komszolg, és a tűzoltóság munkatársainak is a hirtelen támadt gondokban való gyors segítséget, és azoknak az érintett lakóknak is, akik segítő módon közreműködtek mindebben – fogalmazott Széll Péter.

A további tennivalók során kezdeményezi a Platánfa utca folytatásában lévő átemelőszivattyú kapacitásának megvizsgálását, mert indokoltnak tartja annak bővítését, növelését. Hosszabb távon a város déli részén elkerülhetetlen a Szabadság utca–Lőkert sor–Bara utca–Kisállomás–Platánfa utcák környékét érintő csapadékvíz-rendszer átfogó fejlesztése, amivel az Igali-csatornába lehetne vezetni a hasonlóan nagy gondot jelentő csapadékvíz-felesleget.

Vaskúton is gondot okozott a nagy mennyiségű csapadék

Alszegi Zoltán, Vaskút polgármestere arról számolt be hírportálunknak, hogy a településre egy óra alatt 70 milliméter csapadék zúdult le.

– Kedden 17 óra körül felhőszakadás zúdult a településre, akár villámárvíznek is mondhatjuk. 

A csapadék-vízelvezető rendszer a korlátain belül elvezette a vizet, de mivel rövid idő alatt nagyon intenzíven esett az eső, nem sikerült mindent elvezetni. Volt, ahol visszaduzzasztott, voltak vízzel elöntött kisebb területek, ahonnan az idő múlásával visszahúzódott a víz. A lakók négy-öt helyen szivattyúzták ki a vizet a szuterénból. Lakóingatlan nem került veszélybe, jelentős anyagi kárról vagy személyi sérülésről nincs tudomásunk. A tűzoltóság nem avatkozott be. Kisebb problémával lezajlott az esővíz elvezetés – fogalmazott Alszegi zoltán.

Az elmúlt időszakban pályázati forrásból építettek csapadékvíz-elvezető rendszert, annak a mederoldala több helyen bemosódott. A kivitelezővel hamarosan felveszik a kapcsolatot és kijavíttatják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában