Agrárium

2022.06.27. 16:00

Aszálytól szenved a kukorica és a napraforgó is Békés megyében

Hétfőn kora délután tartotta a Békés Megyei Aratási Koordinációs Bizottság első nyári ülését.

Ny. L.

Kozsuch Kornél

Fotó: Für Henrik

Kozsuch Kornél, a megyei agrárkamara elnöke elmondta, a testület célja, hogy biztosítsa az információk gyors áramlását, valamint az aratáskor esetlegesen felmerülő problémákkal kapcsolatos intézkedések megtételét. Minden hétfőn összeülnek, az aratás befejezéséig. Az ülésen részt vettek a Békés Megyei Kormányhivatal képviseletében delegált munkatársak, az agrár-érdekképviseleti szervezetek vezetői, továbbá a rendőrség, valamint a katasztrófavédelem képviselői. Az idei évtől Bozó József általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnök vezeti a bizottsági üléseket.

Kozsuch Kornél kiemelte, aszálytól szenved a határ, az árpa- és búzahozamok gyengék, a kukorica és a napraforgó nagyon gyengén fejlődött a csapadékhiány miatt. Feleakkorák a növények, mint ilyenkor általában, és már nemcsak a leveleik, hanem a gyökereik is száradnak, ami sok helyen egyenlő a kipusztulással. A legrosszabb pedig az, hogy a következő napokban is úgy folytatódik a hőség, hogy eső nem várható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában