Vádemelés

2022.08.10. 14:15

Focistát vertek a csalódott mezőkovácsházi szurkolók

Társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a minap a Battonyai Járási Ügyészség egy baráti társaság három tagja – egy 41 éves, egy 29 éves és egy 44 éves mezőkovácsházi férfi – ellen, akik focivereség miatt bántalmaztak egy futballjátékost. Társuknak, egy 37 éves mezőkovácsházi férfinak a fenti bűncselekményeken túl további könnyű testi sértés vétsége miatt is felelnie kell.

Nyemcsok László, [email protected]

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A négy férfi a város labdarúgó-csapatának szurkolója. Az együttes 2021. október 9-én a végegyházi gárdától 6:0-ás vereséget szenvedett. Emiatt a terheltek az esti órákban, ittas állapotban egy mezőkovácsházi sörözőbe mentek be, hogy az egységben tartózkodó végegyházi játékosokat megverjék. Így is történt, a 41 éves terhelt odalépett a sörözőben társaival beszélgető, széken ülő egyik végegyházi focistához, és kétszer arcon ütötte. 

Ezt észlelve a sértett egyik társa, egy másik futballista elindult feléjük, miközben azt kiabálta, hogy „fejezzétek már be, erre semmi szükség!”, de menet közben a 37 éves terhelt őt egy alkalommal, ököllel arcon ütötte. Emiatt a sértett szemüvege lerepült, az orra vérzett. 

Időközben az első sértett a földre került, a négy terhelt pedig közösen bántalmazta őt, többször ököllel megütötték, és többször meg is rúgták. A bántalmazás következtében mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A támadók cselekményükkel akkor hagytak fel, amikor erre őket más, kívülálló emberek felszólították, illetőleg kettőjüket lefogták. Mindezek után a sörözőből távozó 41 éves férfi a vendéglő ajtajának üvegét kezével kitörte. A terheltek kihívóan közösségellenes, erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a terhelteket tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján hozott büntetővégzésével próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, és rendelje el pártfogói felügyeletüket. Emellett a bíróság adjon helyt a söröző üzemeltetőjének a kárra bejelentett polgári jogi igényének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában