Labdarúgás / megye II/A.

2022.08.14. 13:22

Kiütéssel győztek az elekiek, büntetőt hibáztak a doboziak

Az újoncok közül az Elek kiütéssel győzött, a Békés ugyanakkor hazai pályán veszített a megyei II/A osztályú bajnokság nyitányán. A hat mérkőzésen kevés gól esett, mindössze tizenegyet hoztak össze a csapatok.

G. P.

Fotó: Babák Zoltán

Érdekesség, hogy a Doboz játékos-edzője, az egyébként támadó Barcsay Attila a kapuban kezdte a dévaványai mérkőzést, majd az 55. percben mezőnyjátékosként folytatta a játékot. A 93. percben kiegyenlíthetett volna (a hazaiak Ernyes ollózós góljával szerezték meg a vezetést), ám elhibázta a büntetőt.

OMTK-Rákóczi–Csabacsűdi GYLSE 0–0

Megyei II/A osztályú mérkőzés. Orosháza, 90 néző. V.: Fűri. Orosháza: Dobozi – Janicsek, Kun, Györgyi, Csőke (Neszi), Kun Szabó (Tóth L.), Selmeczy (Földesi), Harangozó, Kovács T. (Deák), Valach, Fejes. Edző: Bodzás Ádám. Csabacsűd: Rohony – Pecnyik, Sovány, Gerhát (Rétes), Varga T., Sándor, Kasik, Jelen (Gyurik), Magda (Styecz D.), Kiss G., Urbancsok. Edző: Boér Zsolt. Jó: Rohony, Sovány, Sándor.

Boér Zsolt: – A nyári viszontagságos felkészülésünk ezt az egy pontot is sikerként könyveljük el. Nagyon fiatal a csapatunk, rengeteg munka vár ránk. Egy kis hiányérzetem azért van, mert az első félidőben simán megnyerhettük volna a mérkőzést. Igazságos pontosztozkodás.

Békésszentandrási HMSE–Mezőmegyer SE 1–1 (1–0)

Békésszentandrás, 100 néző. V.: Sándor G. Békésszentandrás: Buzás – Szín, (Fodor), Gombár, Filyó, Tari, Dernovics, Tasi K., Lós (Balogh M.), Virág, Romhányi, Jónás. Edző: Keresztes István. Mezőmegyer: Kun – Barkász, Lehoczki (Papp Á.), Horváth B., Ulrich (Fehérvári), Vozár D., Miklya, Mazán, Kerekes, Balog K., Tóth G. (Nyúl). Játékos-edző: Nyúl Gábor.

G.: Tasi K. a 4., ill. Nyúl a 65. percben. Jó: az egész csapat, ill. Vozár D., Mazán, Fehérvári.

Keresztes István: – Egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből a helyzeteink alapján. Szervezetten és jól játszottunk, de ma a helyzetkihasználásunk nem volt az igazi. Ezzel a hozzáállással kell tovább dolgoznunk és akkor sok szép siker előtt fog állni a csapatom. 

Nyúl Gábor: – A mai napon – önkritikusan fogalmazva – nem érdemeltünk győzelmet. Az egy pontot a második félidei akaratuknak köszönhetjük. Virág Imre

Mezőkovácsházi TE–Mezőberényi LE 2–0 (0–0)

Mezőkovácsháza, 60 néző. V.: Láza. Mezőkovácsháza: Tóth K. – Lakatos (Simondán), Kis L. (Harmati), Csende, Deák, Fenyves (Andrej), Mittnacht, Varga G., Bereczki Zs. (Balog A.), Matuz T. (Tóth B.), Sódar. Edző: Bíró Tibor. Mezőberény: Rau – Tóth J., Tóth Cs., Bereczki G. (Durkó), Kajlik, Olej T., Burai Zs., Zsíros, Adamik, Kovács Gy. (Buczkó), Kanó. Edző: Benyovszki Róbert.

G.: Mittnacht az 51., Matuz T. a 82. percben. Jó: Tóth K. (a mezőny legjobbja), Fenyves, Mittnacht, Matuz T., Csende, ill. Kanó, Olej, Zsíros, Adamik, Tóth Cs.

Bíró Tibor: – Az első félidőben sajnos nem a megbeszéltek szerint működtünk, ami majdnem megbosszulta magát. A félidőben viszont rendeztük sorainkat és megérdemelten nyertünk. 

Benyovszki Róbert: – Nem ilyen szezonkezdetről álmodtam. A meccs előtt legalább egy pontot terveztem, de a pontgyűjtő füzet üres maradt. Berka István

Békési FC–Szabadkígyósi SZSC 0–1 (0–1)

Békés, 150 néző. V.: Gönczi. Békés: Takács M. – Római T., Székely, Minya, Kis J., Római J. (Antal), Reszelő J. (Reszelő D.), Laukó (D. Nagy), Kardos, Kovács L., Balázs (Csikós). Edző: Fekete Mihály. Szabadkígyós: Dolezsán – Frankó, Matuska (Lászk), Somogyi, Sebestyén M., ifj. Szabó (Oláh G.), Ancsin, Faragó, Mohácsi, Maglóczki, Máté (Lázár). Edző: ifj. Szabó Zoltán.

G.: Mohácsi a 34. percben. Jó: Kardos, Balázs A., ill. Dolezsán, Mohácsi, Frankó, Somogyi.

Fekete Mihály: – A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat a fiatal lendületes Szabadkígyós ellen. Gratulálunk a vendégcsapat győzelméhez! 

Ifj. Szabó Zoltán: – Idény eleji forma volt, mindkét csapatnak voltak lehetőségei, ebből egyet mi kihasználtunk és megnyertük a mérkőzést. Több hiányzónk is volt, még nincs készen a csapat. Bíró Péter

Elek USE–Csanádapácai EFC 5–0 (3–0)

Elek, 100 néző. V.: Bálint A. Elek: Krisán – Dehelán, Kajári, Gyulai (Rostás), Sipos, Oszlács (Simonka), Bíró (Nagy Á.), Kasznár (Kotroczó), Nagy R., Hotea, Puporka. Edző: Turcsek Zoltán. Csanádapáca: Pós – Bereczki (Mazula), Haba, Tassi L., Juhász, Bozsó M., Erdélyi (Tassi Zs.), Rakonczai, Kasza, Szűcs (Nemes), Hrobár (Gyallai). Edző: Szikora Pál.

G.: Oszlács a 33., a 65., Nagy R. a 43., Puporka a 45., a 80. percben. Jó: az egész csapat, ill. Rakonczai.

Turcsek Zoltán: – A csapat végig nagy kedvvel és gólra törően futballozott és ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jó játékvezetés. 

Szikora Pál: – Sajnos ennyi volt a két csapat teljesítménye közötti különbség. Hotya Péter

Dévaványai SE–Dobozi SE 1–0 (0–0)

Dévaványa, 110 néző. V.: Kovács A. Dévaványa: Szász D. – Katona, Szarka, Ernyes (Nagy Z.), Kéki, Szabó E. (Pelyva), Papp V., Somogyi, Nyíri J. (Feke), Papp D. (Végh), Papp K. (Nyíri A.). Edző: Bereczki Árpád. Doboz: Barcsay – Pojendán, Váczi S. Faragó (Hollósi), Tímári, Lukucz, Huszár (Wagner), Balogh Á., Sztojka N., Roszik, Szigeti J. Játékos-edző: Barcsay Attila.

G.: Ernyes a 83. percben. Jó: Szász D. (a mezőny legjobbja), Ernyes, Szabó E., Papp V., Szarka, ill. Szigeti J., Roszik, Pojendán, Váczi S.

Csordás Ferenc, a Dévaványa játékosa: – Sportszerű, ki-ki meccsen nagy küzdelemben tartottuk itthon a három pontot. Gratulálok a sportszerű Doboznak. 

Barcsay Attila: – Furcsa lehet így az első fordulóban ilyet mondani, de sajnos olyan érzéseim vannak, hogy az előző szezonban kellett volna lejátszanom a búcsúmeccsemet minden minőségben. Azért a ma pályára lépő tizenhárom játékos megérdemelt volna egy pontot. P. S.

A Füzesgyarmati SK II–Mezőhegyesi SE mérkőzést augusztus 24-én rendezik. Szabadnapos: Békéscsabai MÁV SE.

Következik

A megyei II/A. osztályban a 2. forduló következik. Augusztus 27., szombat, 10.00: Mezőberényi LE–Füzesgyarmati SK II. Augusztus 27., szombat, 17.00: Mezőmegyer SE–Mezőkovácsházi TE, Mezőhegyesi SE–Elek USE, Csanádapácai EFC–Békési FC, Szabadkígyósi SZSC–OMTK-Rákóczi, Dobozi SE–Békésszentandrási HMSE. Augusztus 28., vasárnap, 17.00: Csabacsűdi GYLSE–Békéscsabai MÁV SE. Szabadnapos: Dévaványai SE.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában