Mulatság

2023.02.06. 11:58

Százhúszan vettek részt az erdélyi bálon, Mezőberényben – galériával

Mintegy százhúsz érdeklődő részvételével rendezte meg hagyományos erdélyi bálját szombaton este a Mezőberényi Erdélyi Kör a helyi Tópart Vendéglőben.

P. G.

Fotók: Jenei Péter

Kajlik Péter, a fennállásának harmincadik évfordulóját tavaly ünneplő Mezőberényi Erdélyi Kör elnöke elmondta, először 1993-ban rendezték meg a programot, majd onnantól kezdve folyamatosan megszervezték.

– Legutóbb ugyanakkor 2019-ben tarthattuk meg az eseményt, azt követően a koronavírus-járvány miatti helyzet nem adott erre lehetőséget. Így az idei bál ezért is fontos volt – fogalmazott Kajlik Péter.

A Mezőberényi Erdélyi Kör elnöke hangsúlyozta, a rendezvény legfontosabb célja, hogy őrizzék hagyományaikat, bemutassák értékeiket, és erősítsék az együvé tartozást, az összetartozás.

– A programmal visszanyúltunk a gyökereinkhez, a zenék pedig a jazztől a népdalon át a könnyűzenéig nagyon széles palettát öleltek fel – tette hozzá.

Az est műsorában fellépett a Kolozsvári Magyar Opera két művésze, Madarász Lóránt és a Vigh Ibolya, akik népdalcsokrokkal és nemzeti dalokkal kedveskedtek a jelenlévőknek. Szintén nagyszerű produkcióval érkezett a mezőberényi kötődésű Feyér Zita énekesnő. Ezt követően a Hajdú-Bihar megyei Szűcs Páros gondoskodott a jó hangulatról. Éjfél után pedig Dézsy Károly, Dj Golyó szolgáltatta a zenét. A menü is illeszkedett a gasztronómiai tradíciókhoz, csorba leves, flekken szalmakrumplival, savanyúság és kürtöskalács került az asztalokra.

– Hosszú szünetet követően találkozhattunk újra ilyen módon, sok helyről érkeztek vendégek, kiváló volt a hangulat, köszönhetően a vendéglátásért felelős nagyszerű szakembereknek is – emelte ki Kajlik Péter. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában