A hét embere

2023.03.27. 06:30

Nyolcvanon túl is a közösségért dolgozik a kitüntetett csabai népművelő, dr. Pap István

A város közművelődésének folyamatos fejlesztésében, a hagyományok megőrzése érdekében kifejtett több évtizedes kimagasló tevékenysége, kiemelkedő szakmai pályafutása alapján a minap Békéscsabai Életműdíjjal tüntették ki dr. Pap Istvánt. A Békés Megyei Művelődési Központ egykori igazgatója a 80. életévén túl is aktív: nyugdíjasoknak filmklubot vezet a moziban, illetve a Lencsési Közösségi Házban szintén rendszeresen vendégeskedik, nem csak megnyitók alkalmával.

Licska Balázs [email protected]

Békéscsabai Életműdíjjal tüntették ki dr. Pap Istvánt, a Békés Megyei Művelődési Központ volt igazgatóját

Fotó: Für Henrik

– Amikor az interjú miatt telefonáltam, mondta, hogy pont akkor ért haza a moziból.
– Immár a filmklub ötödik évada zajlik. Az első közösségi élményem is a mozihoz köt, 7-8 éves lehettem, amikor Gyomán láttam a Rigolettót. Aztán Debrecenben ugyancsak rendszeresen részt vettem filmeket népszerűsítő összejöveteleken. Amikor pedig első munkahelyemre, Medgyesegyházára kerültem, ott szintén működött filmklub: régi magyar filmeket néztünk. Később Békésen, Füzesgyarmaton is szerveztem filmklubokat, ahol a filmszerető közönséggel beszélgettünk. Így jött az ötlet, hogy ki kellene valamit találni a nyugdíjas korosztálynak, és a Center Mozi vezetőjével, Bácsfalvi Szilviával belefogtunk a szervezésbe. Mindig az éppen menő filmekből válogatunk, és most, az ötödik évben is elfogyott mind a háromszáz bérlet. Fontos, hogy az ember 80-on túl is foglalkozzon valamivel. Értelmet ad az életemnek, hogy tehetek valamit az emberekért, a közösségért.

– A Lencsési Közösségi Házba beszéltük meg az interjút, ahol rendszeresen vendégeskedik.
– Előfordul, hogy felkérnek egy-egy kiállítás megnyitására. A Lencsésin élek, így ez eleve adja is magát. Hazajárok ide, ez a második otthonom.

– A díjátadón a méltatása során elhangzott, hogy a Békés Megyei Művelődési Központ igazgatójaként mennyi program elindításában vállalt szerepet.
– A rendezvények döntően az amatőr művészeti csoportokhoz kötődtek, és egymás után jöttek. Lényeges, hogy a közösségek együtt legyenek, tanuljanak, és elengedhetetlen az is, hogy megjelenjenek a nyilvánosság előtt. Megyei szintű intézményként a megye kulturális, közművelődési tevékenységének módszertani, metodikai központja volt, emellett persze voltak saját csoportjai, kurzusai, klubjai, sőt annak idején a közösségi tévézést is mi indítottuk el. A rendszerváltást megelőző politikai típusú rendezvények is zömmel nálunk zajlottak le, ott is megtaláltuk a helyünket.

– Azt szintén mondták, hogy mindig elfogadta és támogatta a kollégái újításait.
– Közösségi művelődésről van szó, és a név kötelez, ezt magánzók nem művelhetik. Mindig az volt az elvem, hogy a közösségekért csak a közösségekkel együtt lehet tenni. Nagy szerencsém volt, hogy gondolkodó, törekvő emberek vettek körül, és amikor jöttek a jó ötlettel vagy csak beszélgettünk, nem azon törtem a fejem, hogy én találjak ki egy annál jobbat. Úgy véltem, nekem az a feladatom, hogy amikor hozzáfogunk egy terv megvalósításához, akkor előteremtsem a szükséges feltételeket. Ki merem jelenteni, hogy nélkülük nem értem volna el eredményeket, és hogy a volt kollégáim döntő többsége nem főnökként, hanem munkatársként őriz az emlékeiben.

– Mire a legbüszkébb?
– Arra, hogy remek csapattal dolgozhattam. Ami siker még, hogy az intézmény a rendszerváltás után hosszú ideig életben maradt, megtaláltuk a helyét, a feladatát, elismerték a munkánkat. Büszke lehetek a rendszerváltás idején betöltött szerepére is, a művelődési otthonok a helyi politizálás színterei voltak. Abba, hogy közösségi művelődés, nem csak a kultúra közvetítése tartozik.

– Mi vitte a népművelői pályára?
– Történelem-földrajz szakra jelentkeztem a Debreceni Egyetemre, fel is vettek. Harminc volt a heti óraszám, ami hat napra elosztva minimális. Harmadik szakként fel lehetett venni néprajzot és népművelést, és miután mesélték, hogy a népművelés szakkal együtt járnak hangverseny- és színházlátogatások, kirándulások, kedvet kaptam hozzá. 

– Miután átvette a díjat, megemlítette, örül, hogy több mint 70 éve befogadta Békéscsaba.
– Gyomán születtem, majd az endrődi tanyavilágba kerültem, és negyedik osztályos voltam, amikor bejöttünk Békéscsabára. Egy-két év után már csabainak éreztem magam, köszönhetően a Thurzó utcai szomszédoknak, iskolatársaimnak és pedagógusaimnak. Azok közé tartozom, aki minden olyannak örül, amitől a város jobbá, többé válik, a kritikus rész nem igazán dolgozik bennem. Ki merem jelenteni, hogy jók az életkörülmények, hogy a lehetőségekhez képest Békéscsaba egy élhető hely.

– Hogyan fogadta a Békéscsabai Életműdíjat?
– Jól esett, örültem neki. Amikor a moziban voltunk, mondtam is a filmklubosoknak, hogy nekik köszönhetem, hogy 80 év felett is tevékenykedem. Amíg érzem, hogy tudok, illetve, hogy szükség van rám, addig segítek a jövőben is.

Nyugdíjasként is aktív

Dr. Pap István pályafutása Medgyesegyházán indult, majd a Békés Megyei Tanács művelődési osztályán, később a Békés Megyei Moziüzemi Vállalatnál a művészeti és információs csoport vezetőjeként dolgozott. Két időszakban ténykedett a Békési Városi Tanácsnál is. A Békés Megyei Művelődési Központ igazgatói feladatait előbb 1977 és 1980 között, majd 1984-től 2004-es nyugdíjazásáig látta el. Vezetése alatt jelentős országos és nemzetközi rendezvényekkel a határokon túl is elismertté vált az intézmény. Alapító elnöke a Békés Megyei Népművelők Egyesületének, a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Nyugdíjba vonulását követően is aktív résztvevője maradt a kulturális életnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában