Röplabda

2023.03.29. 19:34

Jó játékkal győzött a tavalyi bajnoki ezüstérmes, az elődöntőben a Békéscsaba – galériával

Harmadik mérkőzését is szettveszteség nélkül nyerte meg a Swietelsky-Békéscsaba a MÁV Előre-ST. Solar ellen és ezzel bejutott a női röplabda Extraliga elődöntőjébe.

Gajdács Pál

Fotók: Imre György

A csabaiaknál a csapatkapitány Molcsányi Ritát ezúttal is pihentette Tóth Gábor, a vendégeknél változást jelentett a vasárnapi fehérvári találkozóhoz képest, hogy a legponterősebb Maia Patricia Dvoraceket nem nevezték.

Alaposan belekezdett a MÁV Előre, Natasa Narancsics gyors egymás után két ászt is ütött, azonban sorozatos támadási hibák után az első szett első harmadának végén már a Békéscsaba előnyét mutatta az eredményjelző. 

Ellépni mégsem tudott a házigazda, mert a sikeres akcióira mindig volt válasza az ellenfélnek. A fordulópont 14:14 után érkezett el, amikor – elsősorban Ralitsa Vaszilevának köszönhetően – megszórta vendégét a BRSE. Hogy a remek 6:0-s sorozat megszakadt, az Salla Karhu rontott nyitásának volt köszönhető. Ebben a felvonásban közelebb már nem férkőzött az Extraliga újonca, hat szettlabdájából egyet sem rontott a Csaba, Bagyinka Fanni ugyanis rögtön kihasználta az első lehetőséget.

Tóth Jázmin kellemetlenkedett a második játszma kezdetén, ám Bodnár Dorottyáék ezúttal nem hagyták meglógni a Fejér vármegyeieket. Nagy Fanni tanítványai most is ugyanazzal a lelkesedéssel röplabdáztak, mint az első két találkozón, és egy ideig tapadtak a minimális előnyt birtokló vendéglátóikra. Aztán meglódult a csabai szekér, 12:8-nál időt is kért a látogatók edzője. A második csabaiak azonban nem álltak meg: és egy 3:0-s, egy 4:0-s, majd a végén egy 6:0-s rohammal tíz pontra hizlalták az előnyt, és szettlabdához jutottak. Bár a fehérváriak picit faragtak a hátrányon, Bodnár Dorottya lezárta ezt a játszmát.

A harmadik szett – ellenkező előjellel – de ugyanúgy kezdődött, mint az első, csak ekkor éppen Ceyda Aktas nyitott egymást követően kétszer is pontot érően pazarul. 

Tóth Jázminék utána eredtek a hazaiaknak, de a pályára lépő Viktorija Olijnik blokkja, majd Aktas bombája kezdte szertefoszlatni a vendégek szépítéshez fűződő álmait. A második és harmadik játszmában Marta Drpát már nélkülöző csabaiak egy parádés hatos sorozattal tettek pontot nemcsak a mérkőzésre, hanem a negyeddöntős párharcra is.

Az egyik fél három győzelméig tartó negyeddöntőt 9:0-s szettaránnyal, 3–0-ra a Békéscsaba nyerte

Swietelsky-Békéscsaba–MÁV Előre SC-St. Solar 3:0 (18, 17, 14)

Extraliga női negyeddöntő, 3. mérkőzés. Békéscsaba, 900 néző. V.: Halász Enikő, Barabás Barnabás. Békéscsaba: Bodnár 8, Drpa 4, Glemboczki 9, Pintér 5, Bagyinka 2, Vaszileva 15. Cs.: Kertész (liberó), Karhu, Aktas 13, Olijnik 1. Vezetőedző: Tóth Gábor. MÁV Előre: Narancsics 3, Ertz 13, Szabó L. 5, Tóth J. 10, Kiss L., Gilfillan 3. Cs.: Kovács E. (liberó), Szilágyi. Nagy Fanni.

Az eredmény alakulása. 1. szett: 0:4, 7:7, 15:14, 20:14, 23:18. 2. szett: 2:3, 7:6, 13:8, 16:9, 24:14. 3. szett: 4:0, 8:7, 16:10, 24:14.

Tóth Gábor: – Az eredménynek nagyon örülünk, hiszen három nyert mérkőzéssel bejutottunk a magyar bajnokság elődöntőjébe. Sajnálom, hogy ellenfelünk legjobb játékosa megsérült, ez felborította az előzetes terveket mindkét oldalon. Tudtam egy kicsit rotálni, ami fontos volt, és Kertész Petra meghálálta a bizalmat. Lia Moshernek is nagyon örültem a párharc során nyújtott teljesítménye miatt, és Viktoriia Olijnik is játszhatott egy egész szettet, ami szintén fontos. Kipróbáltunk egy új felállást is Marta Drpa nélkül, ami a B terv, vagy inkább legrosszabb verzió, de élesben ezt is kell tudni alkalmazni. Hasznos volt ez a találkozó, ellenfelünknek pedig sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Nagy Fanni: – Ilyen felállásban idén még nem játszottunk, de a játékosoknak mindent meg kell oldaniuk. Annyit mondtam nekik, hogy tudom, hogy ez nehéz szituáció, de próbálják meg kihozni a maximumot. Ezt is tették. Nem vallottunk szégyent, tudtuk, hogy erősebb csapat fizikailag a Békéscsaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában