Közlekedés

2022.05.21. 20:00

Két keréken is biztonságban – Figyelemfelhívás

A múlt hétvégi halálos baleset is bizonyítja: a szabályokat mindig be kell tartani.

ÉM

A megyei rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztályának munkatársai a motorkerékpáros balesetek megelőzése érdekében felhívják a figyelmet a fokozott óvatosságra, az egymás iránt érzett felelősséggel való közlekedésre. 

Vezetéstechnikai szempontból sem szabad megfeledkezni arról, hogy tavasszal, illetve nyáron több hónapos kihagyás állhat a motorosok mögött. Fontos tehát a megfelelő körültekintés, mielőtt nyeregbe pattanunk. A balesetek elkerülése érdekében ugyancsak fontos, hogy a járművet az aktuális látási és útviszonyoknak megfelelően, a helyes sebesség megválasztása mellett vezessük. 

Kicsúszott a kanyarban 

A múlt hétvégén Prügyön történt halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek a helyszíni szemle adatai szerint is a sebesség helytelen megválasztása volt az elsődleges oka. Az 51 éves helyi férfi motorjával egy útkanyarulatban megcsúszott, majd árokba hajtott. A mentőszolgálat munkatársai a motorost súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A férfi ellátása közben, a késő délutáni órákban az életét veszítette. 

A motorkerékpározásnak vannak írott és íratlan szabályai. Nagyon fontos a kifogástalan műszaki állapotú és biztonságtechnikailag is megfelelő motorok használata. Elengedhetetlen a bukósisak és egyéb védőfelszerelések viselése, amelyek nagymértékben csökkentik a sérülések kockázatát. Motorozás előtt mindig tájékozódni kell az időjárási és útviszonyokról. Mindig be kell tartani a KRESZ idevonatkozó szabályait. Ne megszokásból, rutinból vezessünk, fokozott figyelemmel menjünk bele az előzésbe, kanyarodásba! Az út-, terep-, illetve a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel történő közlekedés is nagyon fontos. 

A sávok és az összefüggő gépjárműoszlopok közötti szlalomozás életveszélyes, hiszen az autónak „holttere” van! Nem elég, hogy a motoros lát, fontos, hogy őt is lássák! 

(A borítóképen: A prügyi halálos kimenetelű baleset helyszíne | Fotó: BAZMRFK)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában