Hidasnémeti VSC

2022.06.26. 16:00

Nem ment el a kedvük Hidasban

A Hidasnémeti VSC visszakerült a megyei I.-be, ahol ismét a jobbak közé szeretne tartozni.

MI

A 18., kieső helyen végzett a labdarúgó NB III. Keleti csoportjának 2021/22-es évadában a Hidasnémeti VSC labdarúgócsapata. A szlovák határhoz közeli település együttese bő egy éve megnyerte a megyei I. osztály küzdelemsorozatát, majd a harmadik vonalba való bekerülésért osztályozót kellett játszania az ETO Akadémia gárdájával. Az esélyek erősen a dunántúliak felé billentek, akik kettős győzelmükkel (5–0, 5–0) érvényesítették is a papírformát. A sors azonban úgy hozta, hogy mégiscsak lett egy hely az NB III.-ban, a hidasiakat felkérte a szövetség az indulásra, akik bele is vágtak a „kalandba”. 

– Semmiképpen sem vallottunk szégyent, nem lettünk utolsók – mondta Török András, a Hidasnémeti VSC elnöke. – Játékban nagyon sok esetben felvettük versenyt az ellenfelekkel. Mi egy kis település kis sport­egyesülete vagyunk, ez a szereplés egy jelentős dolog volt az életünkben. Természetesen fájt, hogy kiestünk, de büszkének kell lennünk, mert ott voltunk, ahová más csak vágyik, amiről más még csak álmodik. 

Három szakember 

Megkérdeztük Török Andrástól, hogy értékelése szerint min, miken úszott el a bennmaradás. 

– A felkérés után volt két hetünk arra, hogy összerakjunk egy csapatot az NB III.-ra. Ez másoknak is kevés, nekünk is az volt – nyilatkozta a HVSC vezetője. – A bajnokság első felében, 19 mérkőzésen szereztünk 8 pontot, ami nagyon kevés volt. A téli szünetben rengeteget dolgoztunk azon, hogy kellőképpen megerősítsük a csapatot, tavasszal gyűjtöttünk 19 pontot, ha csak ugyanennyit hoztunk volna az ősszel, akkor nem esünk ki. Még a bajnokság utolsó szakaszában is mutatkozott arra esély, hogy meg tudunk menekülni, de sem a DVTK tartalékot nem sikerült legyőznünk hazai környezetben, sem a Törökszentmiklóst idegenben. 

Érdekesség, hogy a hidasnémetieknek három szakvezetőjük volt a szezon során: először Kupecz Tamás, majd később a felvidéki Jozef Majoros, a kettő között és utóbbi után pedig maga Török András látta el ezt a feladatot. 

– Valahogy nem működött a dolog az edzőinkkel, mert ugyan Jozef Majoros is nagyon profi edzéseket tartott, az eredmények nem jöttek – fogalmazott a hidasiak elnöke. – Kupecz Tamás az első négy találkozón volt velünk, aztán én következtem öt mérkőzéssel, Jozef Majoros a 10. fordulóban szállt be, a Békéscsaba tartalék elleni hazai meccsel, és ugyancsak a békésiek ellen búcsúzott, a 29. fordulóban. Nem volt egyszerű ezt a feladatot is vállalni, ám beletettem mindent, de szerencsére magasabb szintről is kaptunk segítséget mind edzés terén, mind szakember tekintetében az utolsó pár meccsre. 

Török András megköszönte a település önkormányzatának, Becse Csaba polgármesternek, a segítséget, ugyanígy Bial Tibornak, valamint a fő támogató Kálló-Bau Kft. ügyvezetőjének, Juhász Mihálynak, továbbá a Zemplén Gourmet Kft.-nek, a Duna Aszfalt Kft.-nek. Illetve azt is hozzátette: 

– Kijár a köszönet a klub személyzetének, illetve azoknak is, akik a sorozatos vereségek ellenére nem hagyták el a csapatot. 

A klub vezetője arra a felvetésre is választ adott, hogy a megyei I. osztályban milyen tervekkel indulnak, milyen lehetőségekkel. 

– Örülök annak, hogy sokan maradni akarnak, úgy látszik, a játékosok többsége jól érzi magát nálunk – közölte Török András. – Ez, hogy bíznak egy klubban, lojálisak hozzá, különösen fontos a mai világban, óriási érték. Minden idők legnehezebb megyei I.-es bajnoksága lesz a következő, tudjuk, mely csapatok milyen szinten tudnak és akarnak erősíteni. Van 3-5 együttes, amelyik egyértelmű esélyese lesz a bajnoki címnek. Apró dolgokon, pillanatokon múlhat az, hogy kié lesz az első hely. Mi is azok közé szeretnénk tartozni, akik ott lehetnek az elején. Jó volt az NB III.-ban, ezért természetesen újra belevágnánk, ha úgy adódna. 

Török András szerint az edzőt hamarosan kinevezik Hidasnémetiben, az egyeztetések folyamatosan zajlanak ez ügyben.

A  játékoskeretről

Maradtak: Málik Mihály, Szalma Pál, Prokopenko Péter, Balogh Dominik, Bodnár Dominik, Zavodni Tamás, Tucsa Róbert, Czető Márk, Tóth Krisztián, Takács Péter, Molnár Martin, Zsiga Máté, Tóth Dominik, Szalóczy Dávid, Illés Richárd, Csonka Dominik. 

Kérdéses: George Menougong, Póti Krisztián. 
Távoztak: Bartha Ricardo, Farkas Olivér, Földi Botond, Gaal Michael, Holló Péter, Magyar Máté, Markovics Bence, Vukasin Poleksic, Varjas László. 

Érkeztek: Tóth Gábor (Bőcs), Ambrus Zsombor (Felsőzsolca). 

(A borítóképen: A hidasiak egy év után búcsúztak az NB III.-tól | Fotó: MW)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában