Elindult a lezárás

2023.02.06. 18:28

Még szokják a terelést a miskolci autósok - Fotókkal, videóval

Egyelőre nem egyértelmű a sofőrök számára, hogy a Dayka-átkötés ideje alatt merre haladhatnak.

ÉM

Itt már lezárva

Fotó: Bujdos Tibor

Korábban beszámoltunk már róla, hogy milyen lezárások várhatók Miskolcon a Dayka-átkötéshez kapcsolódóan. A délutáni csúcsforgalom kezdetén, fél 4 körül a helyszínre siettünk, hogy megnézzük, hogyan működik a forgalomelterelés a gyakorlatban.

Az eredeti tervek szerint alakult a Meggyesalja utca Reményi Ede és Rácz György utca közötti szakaszának lezárása, ahol menekülő útvonalat is kialakítottak. Az új közlekedési táblákat azonban az utcák végében nem, csak egészen közel a csomóponthoz helyezték el. Ott is csak a Meggyesalja utcában. Ebből kifolyólag több sofőr tanácstalannak bizonyult, amikor szembesült vele, hogy a Reményi Ede utcából a Meggyesalja utcára fordulókat elterelik felfelé, majd visszafordítják az Avasalja utca felé. Néhányan a lezárással érintett kereszteződésnél fordultak vissza, mások pedig a Meggyesalja utcán haladva a belváros felé torpantak meg, emiatt időlegesen torlódás alakult ki. 

Fotós: Bujdos Tibor

Az érintett útszakaszra az ígéreteknek megfelelően a mentőkön, a tűzoltókon, illetve a szemétszállítást végző járműveken kívül kizárólag az ott lakók hajthattak még be. Egy éppen Mályiba tartó, Meggyesalja utcai lakos, aki akkor gurult ki az udvaráról, elmondta nekünk, hogy az utóbbi időben szinte akárhányszor kinyitja a kaput, meglepetés éri és tőlünk kért útbaigazítást, hogy merre induljon.

A Toronyalja még nyitott

Egyelőre várat magára a Toronyalja utca, Meggyesalja utca és Rácz György utca közötti csomópont lezárása az Avasi Sörház előtt. Tehát arra még délután tovább haladhatott a forgalom. Viszont a Városház téri nagyparkolótól kezdve a Kálvin János utcán, majd azt követően a Petőfi Sándor utcán már visszaállt a régi kétirányú forgalmi rend, ami a Petőfi Sándor utcától az autósok számára is követhetőnek tűnt. A csomópontba a Meggyesalja utca irányából jelenleg nem lehet szabályosan behajtani, de azért néhányan mégis megpróbálták.

A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetik el a lezárást, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába. A forgalmi rend megváltozása miatt módosult a 21-es és 101B-s autóbuszok útvonala is a Tiszai pályaudvar, illetve a Szondi György utca irányába az MVK Zrt. tájékoztatása szerint. A lezárás időszaka alatt a kivitelező, a miskolci lakosok szíves türelmét és megértését kéri a városháza közleményén keresztül, illetve azt, hogy a terület környékén fokozott óvatossággal közlekedjenek.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában