Tragédia

A tragédia óta először szólalt meg a pozsonyi gázoló, súlyos dolgokat állít

Létrehozva: 2022.10.07.

Ügyvédje tolmácsolta a több halálos áldozatot követelő pozsonyi tragédia elkövetőjét.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, hétfőn hajnalban egy nagy sebességgel száguldó kocsi csapódott egy pozsonyi buszmegállóba, ezzel öt ember halálát okozva, tízen pedig megsérültek. Az áldozatok mind egyetemisták voltak: közöttük egy szaktársként tanuló szerelmespár, egy 21 éves női és egy férfi hallgató, emellett egy magyar diák, H. Richárd. 

Mint kiderült, az autót a 60 éves Dušan Dědeček, a Szlovák Siketlimpiai Bizottság főtitkára vezette, aki mellett 36 éves, szintén ittas fia ült. Az eset után a férfit a kiérkező rendőrök és mentősök megszondáztatták, az eredmény pedig döbbenetes volt: a sofőrnél 1,96-os véralkoholszintet mértek.

A gázoló a tragédia után most először hallatott magáról ügyvédjén keresztül.

Az ügyfelem beismerte tettét, és nagyon sajnálja. Tisztában van a következményekkel, amelyeket okozott – mondta Dušan Dědeček ügyvédje, Jiří Kučera. Hozzátette, hogy a vasárnap öt személy életét kioltó sporttisztviselő lemondott posztjáról – írja az ujszo.com.

 

Egyenes életet élt, fogyatékkal élő sportolókról gondoskodott, edzőként is tevékenykedett – mondta Kučera azzal, hogy megbocsáthatatlan dolgot tett, amivel ügyfele tisztában van, és amivel meg kell birkóznia. 

Sajnálja a fiatalokat, akiket megölt, a családokat, akiket bántott. Nagyon megbánta tettét

– hangsúlyozta.

Kučera hozzátette, hogy ügyfelének vasárnap tollaslabdázókkal kellett volna fotózkodnia.

Eredetileg más feladata volt, de neki kellett mennie. Nem kérdeztem, hogy miért ivott aznap délután – mondta. Az ügyvéd a bűncselekmény minősítésével kapcsolatban, amely szerint a gázoló életfogytig tartó büntetést is kaphat, nem nyilatkozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor