Vallomás

Árpa Attila végre bevallotta: Ezért nem járna expornóssal

Doris

Létrehozva: 2022.11.26.

Számára teljes mértékben kizáró ok, ha egy hölgy egykor a testéből élt.

Igencsak intim témát hozott szóba Árpa Attila A Nagy Ő pénteki adásában, ahol végül Klaudia volt az, aki nem kapott rózsát. Ám még a ceremónia előtt A Nagy Ő félrevonult néhány versenyzővel, hogy megbizonyosodjon róla, lehet-e közös jövőjük.

TV2 A Nagy Ő, Árpa Attila
TV2

Az egyik ilyen lány a 26 éves, kutyakozmetikusként dolgozó Bogi volt, aki egy korábbi randi alkalmával azt mondta a színész-producernek, hogy sokáig az éjszakában élt. Nos, Árpa azóta sem tudott szabadulni ettől a gondolattól, ami érthető, hiszen ezt a dolgot elég sokféleképpen lehet értelmezni. Így hát, amikor végre újra kettesben lehetett Bogival, bele is kezdett egy monológba.

Azt tudnod kell azért, hogy az olyan dolgok, mint például felnőtt filmben szereplés vagy anyagi juttatásokért cserébe szeretni férfiakat, nálam szinte azonnali kizáró okok

– mondta Attila mélyen Bogi szemébe nézve, mire a lány hangosan felnevetett, de A Nagy Ő folytatta:

– A mai világban a férfiakban felmerül a kérdés, ha egy nő azt mondja, hogy az éjszakában élt, vagy tegyük föl a közösségi médiában megjelennek képek, amiken például Dubajban van... – kezdte volna a monológot Attila, amire Bogi be is vallotta, hogy ő bizony volt Dubajban, igaz, csak nyaralni, így a színész-producer nyugodtan fellélegezhet.

Fotó: TV2

A Bors megkereste a kissé kényes témával kapcsolatban, A Nagy Ő pedig őszintén válaszolt arra, miért nem szeretné olyan hölggyel összekötni az életét, aki korábban a testéből élt. 

Nem leszek álszent, én is nézek felnőttfilmet és szívesen elnézegetem a szereplőket is, de úgy gondolom annak a nőnek, aki engem szeret, ne csak a szíve, de a teste is legyen csak az enyém

– árulta el a Borsnak Árpa, aki szereti, ha egy nő sokszínű és izgalmas, szenvedélyes és kalandvágyó, de vannak olyan dolgok, amik egyértelműen nem férnek bele az értékrendjébe.

Ennek fényében érdekes lesz az egyik versenyző, Bea sorsának alakulása, aki a Borsnak ismerte el, hogy erotikus munkából él. Úgynevezett camgirl! Ezek a lányok azzal foglalkoznak, hogy pénzért, jutalmakért bizonyos erotikus ellenszolgáltatásokat kínálnak. Beáról senki nem gondolta volna, hogy közéjük tartozik, de az elmúlt napokban sok támadás érte a különböző közösségi oldalakon, így készségesen nyilatkozott lapunknak arról, milyen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie annak, aki ebben a „szakmában” próbál elhelyezkedni. Kérdés, hogy mit szól majd ehhez Árpa!

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról