Brutális

Ötöst ígért a verésért mezőcsáti tanár, és nevetve nézte végig, ahogy egy 12 éves fiút húszan ütlegelnek

Létrehozva: 2023.01.28.

A tankerület közölte, belső vizsgálat indult, és megtették a szükséges intézkedéseket.

Egy 12 éves fiúra uszította a többi gyereket egy tornatanár Mezőcsáton. Húsz gyerek élt a lehetőséggel, ütötték, rúgták társukat, a tanár pedig nevetve nézte, mi történik.

A hátam mögötti gyerek a hajamat meghúzta, és így belevágta a fejemet a földbe, és akkor elkezdett rám futni mindenki. Valaki rugdosni, ütni kezdett, és a tanár ezt végignézte úgy, hogy nevette 

- mondta a 12 éves Váradi Lorenzó az RTL Híradónak.

A fiút azért verték meg az osztálytársai, mert a testnevelés- és informatikatanára azt mondta, aki megüti, kap egy ötöst. A fiú azt állítja, nem tudja, miért uszította rá társait a tanár, előtte annyit kérdezett tőle, mi lesz informatikából a házi feladat.

A fiú nyakán lévő sérülés még most, napokkal az eset után is látható. Lorenzó azt mondja, a nyaka és a háta még mindig fáj. A hétfői verésről csak kedden szólt a szüleinek, a mezőcsáti iskolában szerdán szembesítették a feleket. A tanár beismerte a tettét, a szülők pedig feljelentést tettek.

Váradi Csaba Sándor, a fiú apja szerint a tanár ezután megkörnyékezte őket, hogy vonják vissza a feljelentést, és intézzék el máshogy az ügyet. Az apa azt mondta, nem fogja visszavonni a feljelentést, „nekem az a lényeg, hogy tanuljon belőle más pedagógus is” – fogalmazott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét