A fanatizmusnak nincs határa: 58 kilométert futott egy sima körforgalomban

Hat órán keresztül körözött az amerikai futó, nagy kérdés persze, mennyire volt egészséges a különleges kihívás.

A kaliforniai Tate Dobson a nyáron teljesítette a 4270 kilométeres, legendás Pacific Crest Trailt, és most valami újfajta, bár kétségkívül rövidebb kihívásra vágyott. Kiment tehát a közeli körforgalomhoz, és elkezdett futni, szigorúan az óramutatóval megegyező irányban, hogy lássa a szembejövő autókat.

Futott és futott, majd újra csak futott és futott: délelőtt 11 óra körül kezdte, és sötétedéskor, 17 órakor fejezte be.

Mivel egy kör 140 métert jelentett, ő pedig összesen 415 körig jutott, ez mintegy 58 kilométernek felel meg. Egy ideig ő maga számolta a köröket, aztán tévesztett, és utólag, a Strava eredménye alapján osztott-szorzott – ugye, milyen kis hanyag, pedig újra is kezdhette volna…

Kétségkívül érdekes történet Dobsoné, úgy fest, az ultrafutók némelyikének van egy kis beütése, hiszen hallhattunk már erkélyen körözésről, vagy a hátsó kiskertben megtett sok-sok kilométerről. A körforgalom ilyen szempontból még új, lehet választani, kinek mi tetszik a jövőre nézve: kisteherautó platóján, csirkeketrecben vagy egy hétköznapi mobilvécé körül is simán összejöhet nyolc-tíz órányi futás…

Az amerikai férfi mindenesetre aligha ismétel, mert menet közben rájött, hogy folyamatosan az egyik irányba körözni nem a legszerencsésebb, de nem akart megfordulni, mivel mindkét lába nagyon fájt, maradt az eredeti iránynál.

A négyszáz méteres atlétikai pálya sok balkanyarja is megkínozhatja, mondjuk, a 10 000 méteren versenyzőket, képzelhetjük, egy harmadakkora, egyenes rész nélküli körforgalomban mennyire volt élvezetes és egészséges hat órán keresztül futni.

Forrás: runningmagazine.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.