Csak térdig kellett bemerészkedni a jéghideg Dunába

Jól ment a futás Kívés Bendegúznak, és bár az akadályoknál hibázott, így is harmadik lett a kemény Spartan-versenyen.

Az év első hazai eseményén a harmadik helyen végzett sprint elit kategóriában. Milyen volt ismét versenyezni?

Nem volt betervezve a nagymarosi verseny, ettől függetlenül remekül éreztem magam – mondta Kívés Bendegúz a Csupasportnak. – Négy hete kezdtem a felkészülést, így ez is az alapozás egyik fontos állomása volt. Miután szerencsére idén is bekerültem a magyar elit Spartan-versenyzők közé, úgy gondoltam, mindenképpen meg kell jelennem az eseményen, s helyt kell állnom. A rajt előtti két hét eléggé intenzív volt, amit éreztem is magamon, de izgatott voltam az első idei verseny előtt. Erős cseh és szlovák sportolók is indultak, kíváncsi voltam, hol tartok hozzájuk képest.

Hol tart?

Felvettem velük a versenyt, sőt volt olyan időszak, amikor jelentős előnyre tettem szert velük szemben. A futás jól ment, ám el kell ismernem, a cipelős akadályokban ezúttal jobbak voltak. Sajnos az utolsó dárdadobásnál hibáztam, ott csúsztam vissza. Gyorsan kellett burpee-znem, mert nagyon tempósan jöttek mögöttem. Általában igaz, hogy ha egy sprint futamban valaki hibázik, nem érhet oda a dobogóra, de szerencsére nekem most sikerült. Szoros volt, de megszereztem a bronzérmet.

Milyen volt az időjárás? Nem volt túl hideg?

Az időjárás kedvezett nekünk. A verseny előtti nap még szakadt a hó, ám a rajtnál négy fok és napsütés fogadott minket. A Duna öt-hat fokos lehetett, szerencsére csak térdig kellett belemerészkednünk… Korábban gyakoroltam kesztyűben versenyezni, de annyira vizesek voltak az akadályok, hogy semmire sem mentem vele. Legalább meg tudtam valamiben törölni a kezem, és nem fagyott szét…

Elégedett a bronzéremmel?

Teljes mértékben. Meglehetett volna az első hely, de a harmadikat is jónak értékelem, nagyon küzdöttem érte. Még a felkészülési időszakban vagyok, egy hiba bőven belefér ilyenkor. Kedvezett nekem, hogy végig sík volt a pálya, gyorsan lehetett futni. A következő időszakban hosszú futásokkal készülök, Kőszeg környékén jók a terepadottságok. Heti hatvan-hetven kilométert teljesítek, emellett konditermi edzéseket végzek, illetve spinning-kerékpározom.

Mi lesz a következő kihívása?

Márciusban a Fighters Run virágospusztai versenyén leszek ott, a következő Spartan-megméretésem pedig április elején lesz Salgótarjánban. Vannak céljaim, várom, hogy elkezdődjön a szezon java.

Fotók: Spartan Hungary/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.