Csongrád-Csanád megye

2022.06.29. 12:30

Sorra buknak le a korrupt határrendészek megyénkben

Még javában tart annak a Röszke autópálya-határátkelőhelyen szolgálatot ellátó 49 pénzügyőrnek a pere a Szegedi Törvényszéken, akiket hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel vádoltak meg, máris egy újabb hasonló ügyre derült fény. Az ügyészség most nyolc magyar határrendészt és egy román állampolgárt hallgatott ki gyanúsítottként, hasonló bűncselekmények miatt.

Suki Zoltán

Nagylaknál sem tartotta be a törvényt az összes határrendész. Archív fotó: Karnok Csaba

Hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszö­vetségben elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűn­­cselekmények miatt nyomoz a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség több határrendész ellen is – közölte a na­­pokban a Központi Nyomozó Főügyészség. 

A gyanú szerint a nagylaki határrendészek még a határ­átkelő előtt rendszeresen állítottak meg külföldi gépjárműveket, és különböző vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy pénzért nem bírságolnak, és szabálysértési eljárást sem indítanak. Az ügyészség szerint a határrendészek leg­alább márciustól dolgoztak saját zsebre. Egy-egy szolgálat alatt átlagosan 140-260 euró vesztegetési pénzt szereztek, majd azt a nap végén egymás között elosztották úgy, hogy elöljárójuknak is adtak belőle. 

Egyelőre egy főtiszti rendfokozatú rendőr érintett az ügyben, de ő tevékenyen nem vett részt a korrupciós cselekményekben, viszont alosztályvezetőként a szolgálatvezényléssel segítette a beosztottak bűncselekményeit. 

Az ügyet a Nemzeti Védelmi Szolgálat indította el, és múlt pénteken egy összehangolt ak­­ciót is tartottak, amelyben 135-en vettek részt. A tettenérés során külföldi valutákat foglaltak le. Egy vászon szemüvegtokban elrejtve 20 eurót és 50 lejt találtak náluk, de máshonnan is előkerült 1460 euró, 340 font, és 210 złoty. Ekkor nyolc rendőrt fogtak el, és egy éppen tetten ért román kamionsofőrt. Ő egyébként négy határrendésszel együtt már beismerő vallomást tett. Ketten vannak őrizetben. Akik társaikkal együtt akár 12 év börtönbünte­tést is kaphatnak. 

Közben még javában tart a Szegedi Törvényszéken annak a negyvenkilenc röszkei pénzügyőrnek a pere, akiket szintén vesztegetéssel vádol az ügyészség. 
A pénzügyőrök rendszeresen fogadtak el pénzt külföldiektől a röszkei autópálya-határ­átkelőnél. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vezető be­­osztású hivatalos személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellenük. 

A pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között fogadták el a pénzt a külföldi utasoktól, busz­sofőröktől és tehergépjármű-vezetőktől. A vesztegetési pénz al­­kalmanként öt és száz euró kö­­zött változott, de az elkövetők el­­fogadtak forintot is. 

Az így megszerzett pénzt összegyűjtötték és elrejtették. Azután, havonta kétszer az osztályvezető, vagy a helyettese szétosztotta közöttük. Az 1573 oldalas vádiratban az is szerepel, hogy a 49 pénzügyőr összesen 4356-szor fogadott el pénzt. A legtöbb bűncselekménnyel vádolt férfinak 684 ilyen eset miatt kell felelnie. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!