Szeged

2022.08.12. 18:50

Megtanulják a hibrid és az elektromos autók szervizelését

Alig van olyan szerviz az országban, ahol hibrid- és elektromos autók javítására specializálódott szakemberek dolgoznak. Éppen ezért a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ősztől továbbképzést indít az autószerelők számára. Mutatjuk a részleteket.

Kiss Anna

A plug-in hibrid, az Ioniq Hybrid és a full hibrid technológiával is megismerkednek a kamara által indított képzés résztvevői. Fotó: Móricz-Sabján Simon/MW

Hibrid- és elektromos autó diagnoszta és karbantartó képzést indít szeptembertől a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a megye autószerelői számára, akik a Szegedi SZC Csonka János Technikum Tanműhelyében sajátítják majd el a legfontosabb tudnivalókat.

Lapunknak Martonosi János, a kamara kommunikációs vezetője elmondta, a 40 órás képzés célja, hogy a szerelők megismerjék az alternatív járműhajtás technológiáját, az ilyen technológiával szerelt járművek szervizelését, valamint az azokkal kapcsolatos diagnosztika feladatokra vonatkozó ismereteket. Hozzátette, augusztus 26-ig várják a jelentkezéseket, az ezzel kapcsolatos részletek a kamara oldalán találhatók meg. Jelezte, a képzés elvégzéséről tanúsítványt kap minden résztvevő.

A szerelőket Tölgyesi Zoltán oktatja majd, aki a Délmagyarországnak arról beszélt, hogy a strukturális felépítését tekintve többféle hibridautót különböztetünk meg, ezek mindegyikét megismerik majd a tanfolyam résztvevői. Az ehhez szükséges hibridlabor összeszerelése jelenleg is folyamatban van a Csonka-iskolában – tette hozzá.

Közölte, a péntekenként és szombatonként megszervezett képzésen kitérnek majd a hibrid- és elektromos autók biztonsági rendszerére és annak szerelésére,  a diagnosztika minden szintjére, valamint típusismeretet is tartanak majd, főként a legjellemzőbb típusok kerülnek majd előtérbe. Tehát a plug-in hibrid, az Ioniq Hybrid és a full hibrid technológia.

Az oktató elárulta azt is, hogy a továbbképzés végén ugyan vizsga nem lesz, de írásbeli tesztet mindenkinek írnia kell majd. A legjobban teljesítő jutalomban részesül, ajándékba kap egy olyan, több tízezer forint értékű szigetelésvizsgáló műszert, amelyet a tanfolyam során mindannyian megismernek majd.

Tölgyesi Zoltán szerint a képzésnek azért van létjogosultsága, mert hazánkban is egyre többen vásárolnak hibrid- vagy elektromos autót, azonban az azokat szervizelni tudó műhelyek száma még igen kevés az országban. Éppen ezért nem véletlen, hogy az eleinte külföldről behozott használt autókat Ausztriába vitték javítani a tulajdonosok, a márkaszervizekben 2017-18 körül indult be a szakemberek oktatása. A szakember szerint az országban jelenleg 50-55 ezer közé tehető a hibrid- vagy elektromos autók száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában