Zákányszék

2022.08.13. 14:02

A traktorosok az új rocksztárok - Fotók

Akkora show-t csináltak Zákányszéken a traktorosok szombaton, mint egy komolyabb rockzenekar. Ehhez pedig a közönsége is megvolt a több mint 350 erőgépnek, amelyekkel először felvonultak a település utcáin, majd pedig a bátrabbak különféle versenyszámokban ki is próbálhatták magukat.

Fotó: Török János

– Több mint 350 traktor érkezett az idei felvonulásra, ezt pedig onnan tudjuk, hogy 350 sorszámot nyomtattunk ki, de azok elfogytak, úgyhogy elő kellett vennünk a 2019-ből megmaradtakat, hogy mindenki kaphasson 

– mondta a Délmagyarországnak a 8. Zákányszéki Traktorshow egyik szervezője. Csóti Gábor hozzátette, nem csak a környékről, hanem jóval messzebbről is érkeztek traktorosok és nézők is. A legtávolabbról talán a nyíregyházi traktorosok jöttek, de voltak a felvonuláson szigetváriak és például vácrátótiak is.

Már a felvonulást is akkora látványosság volt, hogy valószínűleg az összes zákányszéki végignézte, de ahogy a traktorosok, úgy a közönség is több településről érkezett. 

A legaranyosabb felvonuló minden bizonnyal a még nem egészen kétéves Fátrai Ádám volt, aki édesanyjával Sajben Tündével Békéscsabáról érkezett, a kicsi édesapja, Fátrai Ferenc pedig Szegedről csatlakozott hozzájuk. A kisfiú egy műanyag traktorral érkezett, igaz azt leginkább az édesanyja húzta, a srác pedig az édesapja nyakából figyelte az övénél sokkal nagyobb gépek felvonulását.

A Csanytelekről érkezett Sipka Attila már rutinos látogatója a traktorshow-nak. A családjával egy egész utánfutót rendeztek be, de úgy, mint egy lakosztályt. Hideg itallal és meleg étellel nézték végig a versenyt. Sipkáék öten érkeztek, és bár traktorral, de csak a felvonulásra, a versenyen nem indultak.

Nem úgy mint a vecsési Halász Ádámék, akik már pénteken Zákányszékre érkezte. Ők Budapest mellől három járművel érkeztek. Abból kettő „lábon” jött, a harmadikat – mivel az kisebb – utánfutón hozták el. Hogy kipihenjék a versenyt, csak vasárnap indultak vissza Vecsésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában