Tervezik a kádárműhely felújítását is

2022.10.01. 17:23

Mutatjuk kívül-belül a frissen átadott üllési vendégházat - fotók

Tovább fejlesztették az üllési turizmust azzal, hogy átadták a település új vendégházát a hétvégén. A kétszobás, többágyas apartmanba az ország minden tájáról várnak vendégeket. Ráadásul a ház Babarczi János, az utolsó alföldi kádármester műhelyénél áll.

Suki Zoltán

Eggyel több, ráadásul különleges szálláshelye lett Üllésnek. Fotó: Karnok Csaba

Amint arról röviden már portálunk is beszámolt, Babarczi János, az utolsó alföldi kádármester műhelyénél adták át szombaton az önkormányzat vendégházát Üllésen. A település polgármestere elmondta, hogy a kétszobás vendégházba az ország minden részéről várják a vendégeket. Nagy Attila Gyula arról is beszélt, hogy minél inkább őrizni szeretnék a település hagyományait, és örökségét. Éppen ezért tervezik a kádárműhely felújítását is, ami jelenleg olyan állapotban van, ahogy a mester otthagyta.

Ugyanott vannak a szerszámok, az eszközök, semmi sem változott a műhelyben, eredeti állapotában van

 – mondta a polgármester, aki emlékeztetett, hogy a kádármester 94 éves korában is aktív volt. 2011. június 20-án hunyt el, április 4-én még megérte 95. életévét. Műhelye, szerszámai megmaradtak, az üllési önkormányzat megvásárolta a házat, és így jutottak el most odáig, hogy szálláshellyé alakítsák.

Az átadón ott volt Mihálffy Béla is. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy szinte hetente jár Üllésre, és nem csak azért, mert jó barátja a polgármester, hanem azért, mert mindig felavatnak vagy átadnak valamit.

A település folyamatosan fejlődik, megújulnak az épületei, a közterületei, kerékpárút és ipari park is épült vagy épül

 – mondta a képviselő.

A vendégházról pedig elmondta, hogy azért különösen fontos, mert „érzelemből” újították fel. Szerinte az oda látogatók, ha bemennek a kádárműhelybe, akkor a település múltjának egy részét fogják meglátni, és amikor ezt látják, továbbviszik a hírét. És ezzel együtt persze Üllés jó hírét is. Miután ünnepélyesen átvágták a szalagot, a vendégek be is járhatták a felújított épületet. A vendégházat Babarczi Jánosról nevezték el.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában