Női labdarúgás

2022.10.01. 19:36

A St. Mihály zuhogó esőben debütált a Szent Gellért Fórumban - galéria

2–2-es döntetlennel mutatkozott be a Szent Gellért Fórumban a női labdarúgó NB I. A 7. fordulóban a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a szünetben már 2–0-ra vezetett, a Haladás viszont komoly erőket mozgósítva a 88. percben egyenlített.

Becsei Dávid

A KÉSZ-St. Mihály-Szeged női csapata a szombathelyi Haladást fogadta.

Nem kedvezett az időjárás az idény első hazai mérkőzésének, ami történelmi volt, hiszen először játszottak a Szent Gellért Fórumban NB I.-es labdarúgó-mérkőzést. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged női csapata a szombathelyi Haladást fogadta. 

Vendéglehetőséggel indult a találkozó, egy tizenhatos sarkáról elvégzett szabadrúgást fejelte a kapu fölé a vendégek támadója. Nagyjából még három perc sem telt el a találkozóból, amikor zuhogó eső kezdte el áztatni a stadion gyepét. 

Rögtön az első kínálkozó lehetőségét gólra váltotta a St. Mihály. A vendégtérfél közepén szereztek labdát a szegediek, majd a tizenhatoson belül a keresztlabdára Dékány Dóra centerezett kiválóan a 11. percben, 1–0. 

Nem kedvezett a szép játéknak a nem múló, ömlő eső. Mezőnyjáték folyt a pályán, amelyben a szombathelyiek akarata érvényesült szinte végig. Komolyabb gólhelyzetet viszont nem sikerült kialakítaniuk, míg a szegediek a kontrákra berendezkedve próbáltak elfutni. Ezekben a labdaszerzésekben Pilán Tímea jeleskedett a leginkább, többször próbálkozott a védők mögé belőtt labdával kiugratni Dékányt. 

A rendes játékidő leteltének pillanatában Knezevicset buktatták a tizenhatoson belül, majd a tizenegyest a tavalyi NB II.-es idény házi gólkirálya, Papp Szidónia értékesítette, 2–0. 

Nem változott a játékkép a második játékrész elején sem. Kapujuk elé szegezték a vendégek a hazaiakat, de az első igazán góllal kecsegtető szituáció a szegediek előtt adódott, amikor az elfutó Papp Szidónia nagyjából tíz méterről lőhetett kiszorítva, a kapus viszont szögletre tolta a labdát. Nem sokkla később kapufáig jutott el a Haladás, majd a 71. percben egy szögletet követően a tizenhatos vonaláról Kiss-Lantos Hanna lőtte ki ballal a bal alsót. 

A 88. percben egy beívelt szabadrúgás csattant a kapufán, majd a kipattanó labdára Urbán reagált a leggyorsabban, kialakítva a 2–2-es végeredményt. 

Koncz Zsolt: – A Haladás évek óta a bajnokság meghatározó csapata, amely jelenleg fizikálisan még előttünk jár. Több önbizalommal az ilyen mérkőzést biztosan megnyerünk majd a jövőben. A második félidőben az ellenfél ránk erőltette az akaratát, megérdemelten egyenlített ki. Nagyon várták már a lányok a hazai bemutatkozást, hogy egy ilyen fantasztikus stadionban léphessenek pályára és győzzenek, sajnos mos nem sikerült, de a döntetlen is a futball része. 

 

KÉSZ-St. Mihály-Szeged–Haladás Viktória 2–2 (2–0) 

Női labdarúgás, NB I., 7. forduló. Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző. Vezette: Alafi Beatrix (Jakab, Nyeste). 
KÉSZ-St. Mihály-Szeged: Csontos – Pacsuta (Suták, a szünetben), Marcea, Farkas (Tornyi, 79.), Papp Sz., Micic, Sajti, Dékány (Németh Zs., 79.), Pilán, Knezevics, Balázs B. (Nagy Vi., 64.). Edző: Koncz Zsolt. 
Haladás Viktória: Dobó-Nagy – Novák, Kránicz (Nagypál, a szünetben), Gődér, Urbán, Varró (Kovács V., 61.), Nagy Va. (Kiss-Lantos, a szünetben), Vladulescu, Barrios, Németh A., Sweatman. Edző: Hérincsné Markó Edina. 
Gólszerzők: Dékány (11.), Papp Sz. (45+1 – 11-esből), ill. Kiss-Lantos (71.), Urbán (88.). 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában