Férfi kézilabda, Bajnokok Ligája

2022.12.07. 20:42

A Kielce látványos élőkép után győzött a Pick Arénában – GALÉRIA

Bár akadtak jó teljesítmények, a Pick Szeged nem tudta megnehezíteni a tavalyi döntős Kielce dolgát itthon sem a Bajnokok Ligája 9. fordulójában. A hazaiak küzdöttek, a vendégek viszont minden hibát kíméletlenül kihasználtak és nyertek 31–28-ra.

Becsei Dávid

Matej Gaber (a labdával) jó védekezése mellett két gólt is szerzett.

Fotó: Karnok Csaba

Látványos élőkép előzte meg a Hét meccsét a Pick Arénában, a lelátón a magyar és a lengyel zászló színei rajzolódtak ki a magasba emelt kartonoknak köszönhetően a „kék tengerben”. 

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a két legrégebb óta regnáló edző, Juan Carlos Pastor és Talant Dujshebaev csapott össze. Előbbi 2013, utóbbi 2014 óta irányítja csapatát. A Ciudad Reallal és a Kielcével is Bajnokok Ligáját nyert Dujshebaev örülhetett az első percekben, övéi élesen, minden szegedi hibát kihasználva kezdtek. 

Mikler és Stepancic továbbra sem volt a nevezettek között, Mackovsek és Martins viszont igen. A hetedik percben máris élnie kellett első időkérésével Pastornak, mivel 2–6 állt az eredményjelzőn. 

Komoly taktikai harc folyt a pályán, és azon kívül is. Mindkét edző rotálta a játékosait, negyedórát követően a Pick kezdőcsapatából már csak Alilovic és Bombac élvezte a bizalmat. Állandósult a három-négygólos lengyel előny, kisebb fordulatot a 23. perc hozott. A vendégeknél jól beszálló irányító, Thrastarson rogyott össze a hazai térfél közepén. Súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. 9–13-nál ez erőteljesen megfogta néhány perc erejéig a Kielce kézilabdázóit, a szegediek pedig köszönték szépen és felzárkóztak. Alilovic-bravúrok mellett egy Martins-duplával és egy-egy Garciandía- és Bombac-góllal egyenlítettünk, de innen még egy 3–0-val a vendégek visszaállították előnyüket. 

Csak pislákolt a szegedi remény a második félidőben. Mínusz kettőnél feljebb egyszer sem sikerült felzárkózni, az olykor pontatlan passzokat vagy lövéseket a lengyelek világklasszisai rendre könnyű gólokkal büntették. 

A vége 28–31, szombaton 17 órára (élő: M4 Sport+) viszont már a Csurgó érkezik bajnokira a Pick Arénába, míg szerdán Elverumban zárják a BL őszi idényét a szegediek. 

OTP Bank-Pick Szeged–Lomza Industria Kielce (lengyel) 28–31 (13–16) 
Férfi kézilabda, Bajnokok Ligája, B csoport, 9. forduló. Szeged, Pick Aréna, 6500 néző. Vezette: Erdogan, Özdeniz (törökök). 
OTP Bank-Pick Szeged: ALILOVIC – BOMBAC 6, Tönnesen, Mackovsek, BÁNHIDI 3, Bodó 2, Frimmel 1/1. Csere: Sostaric 1, GABER 2, Garciandía 4, Martins 5, Szita 1, Radivojevics, Blonz 3/2. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor. 
Lomza Industria Kielce: WOLFF – MORYTO 8/4, Rémili 2, Ig. Karacic 3, TOURNAT 5, Sicko 2, NAHI 5. Csere: Kornecki (kapus), T. Gebala. Sanchez-Migallon, Wiaderny, Thrastarson 2, D. Dujshebaev 2, Karaljok 2, A. Dujshebaev. Vezetőedző: Talant Dujshebaev. 
Hétméteres: 5/3, ill. 4/4. 
Kiállítás: 2, ill. 6 perc. 

Nyilatkozatok:

Juan Carlos Pastor, az OTP Bank-Pick Szeged vezetőedzője: – Gratulálok a vendégeknek a győzelemhez, egyben sajnáljuk Haukur Thrastarson sérülését, gyors felépülést kívánunk neki. Védekezésben akadtak gondjaink, különösen a beállókkal szemben nem boldogultunk, ennek ellenére volt lehetőségünk felzárkózni, 13–13-nál kiegyenlítettünk. Utána elrontottunk egy hetest, majd kaptunk három gólt, ez döntőnek bizonyult. A második játékrészben szaladtunk az eredmény után, de nem jártunk sikerrel, kulcshelyzetekben hibáztunk. Tanulhatunk a meccsből, tanulnunk is kell, próbálunk javulni. Kell még pontokat gyűjtenünk, hogy ott lehessünk az egyenes kieséses szakaszban.

Imanol Garciandía, az OTP Bank-Pick Szeged játékosa: – Szoros meccs volt, mert bár jobban kezdett ellenfelünk, felzárkóztunk az első félidő vége felé. Itt az utolsó percekben három gólt is kaptunk, ez döntőnek bizonyult. A második játékrész eleje fontos lett volna, ám nem tudtunk közelebb kerülni, hátrányból pedig nehéz a hajrában fordítani. Jobban játszottunk, mint Lengyelországban, ám ez sem volt elég.

Talant Dujshebaev, a Lomza Industria Kielce vezetőedzője: – Mindenekelőtt gratulálunk Szeged városának a csodálatos arénához! Tudtuk, hogy veszélyes ellenfél a Pick, de sikerült nyernünk, így boldogok lehetünk. Külön öröm, hogy a nézőket is ki tudtuk szolgálni, jól szórakozhattak. Juan Carlos Pastor ellen mindig hatalmas élmény játszani, a világ egyik legjobb edzője, sok sikert kívánok neki.

Dylan Nahi, a Lomza Industria Kielce játékosa: – Sosem könnyű Szegeden pályára lépni, ezt tudtuk. A sikerünk kulcsának azt tartom, hogy amikor szorossá vált a meccs, koncentráltak voltunk, jó döntéseket hoztunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában