Szegedi hírek

2022.12.07. 18:36

Véradókat köszöntöttek Dorozsmán

Suki Zoltán

Kormányos János Sándor már legalább százszor adott vért.

Fotó: Török János

Többszörös véradókat köszöntöttek tegnap délután a dorozsmai Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban. A rendezvényen részt vett Ruzsa Roland, a körzet önkormányzati képviselője is, aki az oklevelek és a kisebb ajándékok átadása előtt a Délmagyarországnak elmondta, hogy a Véradók Napját ünneplik a művelődési házban. Összesen hetven dorozsmait hívtak meg, akik már sokszor adtak vért a telelpülésrészen. Van, aki még csak tízszer, de olyan is akad köztük, aki már több mint százszor segített véradással embertársain.

– Az, hogy a véradásoknak mekkora jelentősége van, azt gondolom, nem szorul magyarázatra. Komoly büszkeséggel tölt el, hogy itt Kiskundorozsmán ilyen összetartóak az emberek, és ennyien segítettek másokon azzal, hogy a vérüket adták – tette hozzá a képviselő.

A művelődési ház nagyterme egyébként teljesen megtelt és a véradók az okleveleken kívül emlékérmet és vörösbort is kaptak ajándékba, ahogy Kormányos János Sándor is, aki a századik véradása után kapta az elismerést. A férfi a kora miatt nem adhat már vért, de azt elmondta, hogy mindig szívesen tette korábban, mindig is szeretett segíteni másokon. Az egykori fociedző ráadásul azt is elmesélte, hogy száznál is többször adott vért, de egy-két papír elkallódott, és így maradt a százas szám. Hozzátette, hogy a családjából nem mindenki véradó, de őt mindig támogatták abban, hogy segítsen másokon. És azt is kiemelte, hogy sosem a jutalom, vagy az elismerés volt ezzel a célja, hanem csupán az embertársai segítése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!