Szeged

2023.03.29. 16:40

Minden évben megköszönik, hogy kisfiuk egészséges - Galéria

Minden évben egy-egy tortával köszöni meg a Szél család kisfiuk születésnapján a szegedi koraszülött intenzív osztály és a Koramentorház csapatának, hogy egészséges gyermeket nevelhetnek. Dávid mindössze 520 grammal jött világra, az itteni szakembereknek köszönhetően azonban mostanra semmiben nem szenved hátrányt kortársaihoz képest.

Timár Kriszta

Egy-egy torta minden évben jut a PIC és a Koramentorház dolgozóinak is. Fotó: Gémes Sándor

Szél Dávid eleven, teljesen egészséges kisfiú, aki hétfőn ünnepelte 6. születésnapját. Dávid édesanyja és édesapja számára ez hatalmas kincs, kisfiuk ugyanis 3 hónappal korábban jött világra, mint kellett volna, mindössze 520 grammal. Hogy mostanra csupán az emlékezteti őket az első időszak kálváriájára, hogy Dávid kicsit kisebb növésű kortársainál, azt a szegedi koraszülött intenzív osztály és a Koramentorház csapatának köszönhetik. Éppen ezért minden évben egy-egy tortát visznek a két intézménybe a kisfiú születésnapján, így köszönve meg nekik munkájukat.

– Sürgősségi császármetszést kellett végezni. Akkor már két napja bent feküdtem magas vérnyomás miatt a klinikán, így csak annyi időm volt, hogy szóljak a páromnak, hogy kiveszik a babát – mesélte Urbán-Szabó Beáta. 

Az édesapa, Szél Gábor már aznap láthatta fiát, Beátának a szüléskor nem mutatták meg. Őt másnap tolták át az akkor még a gyermekklinikán működő PIC-re. 

– Felkavaró volt, de leginkább csak a tudat, hogy máris itt van, amikor még nem készültünk fel rá – idézte fel az édesapa.

– De volt bőre, négy végtagja, szóval jobb volt a látvány, mint amire számítottunk.

A családnak 3 hónapig a PIC volt az otthona, ahol, mint mesélték, emberileg és szakmailag is tökéletes ellátást kapott Dávid.

– Ráadásul velünk is foglalkoztak. Megkérdezték, mire van szükségünk, hoztak kényelmesebb széket, egy idő után az ellátásba is bevontak bennünket, szóval nem éreztük láb alatt lévő aggódó szülőknek magunkat. Nyugalom és biztonság vett körül ott bennünket – sorolta Beáta.

Dávid egyéves volt, amikor a Korábban Érkeztem Alapítvány megnyitotta Koramentorházát.

– Ott voltunk a megnyitón és azóta is ez a második otthonunk. Nem lehetünk eléggé hálásak azokért az egyéni fejlesztésekért, amit a fiunk itt kapott. Valószínűleg rengeteg pénzbe került volna, ha ezeket magánúton nekünk kellett volna finanszírozni. Ráadásul társaságban voltunk: Dávid gyerekek között, mi pedig sorstárs szülőkkel tudtunk beszélgetni, akik adott esetben saját tapasztalataik alapján tanácsot is tudtak adni. De sokszor nem is a problémákról beszélgettünk, egyszerűen csak kikapcsolódtunk arra a pár órára, amit itt töltöttünk – mesélt élményeikről az édesanya.

A szülők úgy fogalmaztak, a koraszülött intenzív osztályon megmentették Dávid életét, majd pedig hónapokig szerették és vigyáztak rá, azt pedig, hogy teljesen egészséges, a Mentorház fejlesztéseinek köszönhetik, melyeket az intézmény ma már kizárólag a befolyó 1 százalékos felajánlásokból finanszíroz. Ezért ünneplik Dávid születésnapján őket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában