Szeged

2023.03.29. 20:38

Félház előtt fórumozott Gyurcsány Ferenc

Suki Zoltán

Fotó: Karnok Csaba

Végigturnézzák két nap alatt a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójának tagjai Szegedet, és egész Csongrád-Csanád vármegyét. Ennek volt az egyik állomása egy lakossági fórum szerdán délután az IH rendezvényközpontban, ahová Gyurcsány Ferenc késve érkezett. 

Gyurcsány Ferencék nem bízták a véletlenre, idejében eljuttatták a meghívókat azokhoz a baloldali szervezetekhez, amelyeknek van valamilyen köze Szegedhez. Ennek ellenére a DK parlamenti frakciójának tagjaival sem sikerült megtölteni teljesen az IH nagytermét. A pártelnök beszédében elmondta, hogy nagy változás előtt áll a világ. Hozzátette, hogy Magyarországnak megátalkodott kormánya van. A pártját európainak és magyarnak nevezte. Elmondta azt is, hogy az utóbbi időben szerinte mindenkinek rossz lett. A pártelnök a kormányt okolta minden, az országot érintő problémáért. 

 Alig várták, hogy megérkezzen a pártelnök. Fotó: Karnok Csaba

Elmondta, hogy nincs értelmezhető közbeszéd az országban. Beszélt az inflációról, az egészségügy és az oktatás helyzetéről is, de nem kerülte ki az uniós pénzeket sem. Aminek az elmaradása szerinte szintén a kormány hibája, ami gonosz, és ő attól akarja megszabadítani az országot. Kitért arra is, hogy a DK Botka Lászlót támogatja a jövő évi választáson.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában