Fényes győzelem

2022.05.15. 18:43

Magasan ugrották át a BAK-ot a dunaújvárosiak

„Emberemlékezet óta” nem arattak olyan fényes győzelmet a dunaújvárosi férfi felnőtt futsalosok, mint pénteken. A régen várt eset az NB II. nyugati csoport alsóházának 7. fordulójában esett meg a BAK csapata ellen Budapesten.

Balogh Tamás

Csányi Dávid (j) mesterhármassal vette ki a részét a csapat nagyszerű győzelméből Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Pedig hazai fölénnyel kezdődött a mérkőzés. A házigazda, a rájátszás meglepetéscsapata kíméletlen vendéglátóként rontott rá az újvárosiakra. Bita duplájával már a 7. percben 2–0-s vezetést szereztek. A vendégeknek nagyon nem ízlett ez a szerep, és a sarkukra álltak. Csányi Dávid, Kovács Krisztián, majd újból a csapatkapitány következett, így aztán a szünetig megfordították a mérkőzés állását. 
A szünet után a hazaiak nyalogatták a sebeiket, a vendégek pedig élvezték a kényelmes előnyüket. Tíz perc után aztán a Dunaújváros csapata megelégelte a kényelmeskedést. Előbb Tóth Árpád, majd Egejuru Godslove, aztán Ivacs Gábor majd ismét Godslove következett. A hajrában Csányi bejelentkezett a mesterhármasra, és ahogy ebben a nagy rohanásban várható volt, a kapus, Cseresnyés Alex is kiharcolt magának egy találatot. Így alakult ki a fantasztikus 2–9-es végeredmény! 

Este kilenckor, egy végigdolgozott hét után remekeltek

Szerencsétek volt, vagy végre kijött a tudásbeli különbség? Facskó József, a csapat edzője ezt nyilatkozta: 
– Azt gondolom, hogy ezen az estén a jobb csapat győzött. Nagyon örülök neki. Nyilván a futsalban is vannak olyan faktorok, amelyek a szerencsével azonosíthatók. Az ellenfél 2–0-ra vezetett, amit a bemelegítés után előre is lehetett vetíteni, hiszen kilenckor kezdtünk egy végigdolgozott hét után, amelyiken pár nappal előbb még egy nehéz meccset is játszottunk. Ez az állás aztán felébresztette a srácokat, akik szépen lassan belendültek, megfordították az állást, és egy biztonságosnak mondható eredménnyel vonultunk a pihenőre. Ebben a szakaszban volt egy-két olyan szituáció, amelyben a szerencsét is emlegethetjük. A második félidőben pedig már nem volt kétség, hogy ki fogja nyerni a mérkőzést. Tizenegy mezőnyjátékossal és a két kapussal azért már lehet egy mérkőzést játszani. 
– Talán egy pillanatra fellélegezhetünk. Az, hogy ez mekkora lehet, majd a hétfői Szigetszentmiklós – Nagykanizsa mérkőzésen derül ki. Amennyiben a hazaiak nyernek, akkor folytatódik közöttünk az éles versenyfutás, más esetben már csak matematikai esélyük marad a bennmaradásukra – tette hozzá. 

Jegyzőkönyv, további párosítás és a bajnokság állása
Budapesti Atlétikai Klub – Dunaújváros Futsal 2–9 (2–3) 
Dunaújváros Futsal: Bán B. – Csányi D., Szili Sz., Ivacs G., Godslove. Csere: Cseresnyés A. (kapus), Béni, Kovács K., Tóth Á., Perjési, Németh T., Facskó J., Dobrovitz. Edző: Facskó József. 
A 7. forduló további hétfői mérkőzései: Sárvár – PTE PEAC, Szigetszentmiklós – Nagykanizsa. 
A bajnokság állása: 1. PTE PEAC 20 pont/6 mérkőzés (4 hozott pont), 2. Sárvár 17 pont/6 (7 hozott pont), 3. BAK 13 pont/7 (1 hozott pont), 4. Dunaújváros Futsal 11 pont/7 (2 hozott pont), 5. Nagykanizsa 11 pont/6 (5 hozott pont), 6. Szigetszentmiklós 4 pont/6 (3 hozott pont).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában