Dunaújváros

2022.05.28. 13:00

Június 2-án nyit ki az Aquantis Élményfürdő

Brousil Csaba

A csúszdás medence felújítási munkái már elkezdődtek – hangzott el a sajtótájékoztatón Fotó: LI

Fotó: LI

 Az élményfürdő idei nyitásával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Mezei Zsolt alpolgármester és az üzemeltető DVG Zrt. részéről Arnold Miklós és Duka László. 
Mezei Zsolt elmondta, hogy minden évre jutott javítási feladat az élményfürdő medencéiben, de idén ez nagyobb léptékű lesz, hiszen a csúszdás medence felújítását nem lehetett tovább halogatni. A csütörtöki, rendkívüli közgyűlésen meg is született a döntés: bruttó 57 millió forintért a DVG Zrt. végzi el a szükséges burkolatjavításokat és egy alvállalkozó a szakszerű fóliázási munkálatokat. Elhangzott, hogy az élményfürdő június 2-án délelőtt tíz órakor megnyitja kapuit. Az összes belső medence használható lesz, csakúgy, mint a kapcsolódó külső medence, illetve reményeik szerint a gyermekmedence is, ahol csőtörést észleltek a szakemberek. Ennek a javítása megkezdődött, az üzemeltető bízik benne, hogy a nyitás napjára ezzel elkészülnek. 
A csúszdás medence felújítási munkálatait már elkezdték a szakemberek, amit várhatóan június végére be is ­fejeznek. Utána vizes próba lesz, majd a szükséges ÁNTSZ-vizsgálatok következnek, amelyek után a tervek szerint július közepén ezt az egységet is meg tudják nyitni a fürdőzők előtt. 
A jegyárak módosulnak: a tavalyi tarifákhoz képest húszszázalékos emelést eszközöl az üzemeltető. Jó hír, hogy a dunaújvárosi lakcímkártyával rendelkezők viszont húsz százalék kedvezménnyel válthatnak belépőt a fürdőbe, amely minden nap tíz órától este nyolc óráig tart majd nyitva. A szauna déltől este nyolcig üzemel majd a nyitvatartási napokon. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában