Foci

2022.08.09. 20:00

Most a legfontosabb: NB II-es csapata legyen Dunaújvárosnak

Tíz éve vezeti a helyi futballcsapatot működtető gazdasági társaságot Dobos Barna. Tavasszal edzősködött is, utóbbi munkakörét nyáron feladta, Horváth Ferenc lett az újvárosi labdarúgók vezetőedzője.

Horog László

Dobos Barna, a helyi futballt működtető cég ügyvezető igazgatója Fotó: Horog László

Kétszer dolgozott vezetőedzőként az élvonalban, előbb a 2014–15-ös szezonban Újvárosban, majd a 2019–20-as szezonban Zalaegerszegen. Előzőleg mindkét egyletet feljuttatta az elitben, aztán a második vonalban vállalt munkát, Szegeden és Győrben. Az utóbbi időszakban csak az acélvárosi futballban érdekelt. Pontosan egy évtizede lett az acélvárosi futballt működtető cég ügyvezető igazgatója. 
Inkább gazdasági probléma 
– Ha a dunaújvárosi futball kapcsán egy évtizedet visszalépünk az időben, azt kell mondanom, akkoriban gyakorlatilag megszűnt itt a foci. Pálhalma, az Agrospeciál Sportegyesület fellépett az NB III-ba, majd az NB II-be, ahonnan azonnal ki is esett. A második vonalban már az újvárosi stadionban szerepelt, szezon közben már érezhető volt, hogy nem sikerül kivívni a bennmaradást. Szerepet vállaltunk az egyesületnél, építkezésbe kezdtünk az NB III-ban, 2013-ban feljutottunk az NB II-be, egy évvel később pedig az élvonalba. Én voltam a vezetőedző, de a feljutás nem csak az érdemem volt, nagyon sok ember munkája kellett hozzá. Az őszi szezon végén nem álltunk kieső helyen, azonban a tavasz nem úgy sikerült, ahogy elterveztünk, 2015 nyarán búcsúztunk a legmagasabb osztálytól, majd a második vonaltól is. Úgy gondolom, Újvárosban nem is sportszakmailag, inkább gazdaságilag van probléma. Két évtizede, amióta eladták a Dunaferrt, külföldi lett a tulajdonos, a helyi sportélet – nem csak a futball – látványos hanyatlásnak indult. Említhetném a jégkorongot, a férfi és női kézilabdát, a férfi kézi gyakorlatilag eltűnt. A torna ugyan éledezik, de a csapatsportágak nem. A fociról tudok beszámolni, az ezredfordulón szerzett bajnoki arany és ezüst óta itt voltak ugyan fellángolások, például a mi feljutásunk is, de állandóság és stabilitás nem. Ezért is nincs stabil, NB II-es csapata a városnak, pedig egy jól szereplő, másodosztályú együttest megérdemelne a település. Úgy gondolom, az feltétlenül előrelépés, hogy a stadion működtetését áprilisban átvette a futballcsapatot is üzemeltető gazdasági társaságunk, ez egy újabb, komoly feladat, hiszem, mi jó gazdái leszünk a létesítménynek, ha a megfelelő támogatásokat megkapjuk. 
Vannak ajánlatai 
Dobos Barna az utóbbi fél évtizedben dolgozott a ZTE-nél, majd Szegeden és Győrben vezetőedzőként, de újvárosi munkáját soha nem adta fel. 
– A ZTE együttesével 2019 nyarán jutottunk fel az NB I-be, a következő év februárjáig tevékenykedtem a zalaiaknál. Aztán dolgoztam a második vonalban Szegeden és Győrben, egyik állomáshelyen sem úgy alakultak a dolgok, ahogy reméltem, a vezetőknek más elképzeléseik voltak a futballról, mint nekem, néhány hónap után elváltak útjaink. Szegeden beleszóltak mindenbe, nem kaptam szabad kezet, Győrben sem működött a rendszer. Arra szerződtem, hogy a tavaszi szezon végén letesszük egy olyan csapat alapjait, amely a következő, 2021–22-es idényben reális eséllyel pályázik az élvonalba jutásra, de az őszt már el sem kezdtem. A Tisza-partiaktól békében váltam el, a Rába-partiaktól nem. Anno Újvárosban a kollégákkal harmonikusan dolgoztunk, ahogy később Zalaegerszegen, Sallói István klubigazgatóval is, nem véletlen, hogy ez a két gárda feljutott az NB I-be. Mivel két, másodosztályú egylettel néhány év leforgása alatt feljutottam az élvonalba, néha keresnek, hasonló célokat kitűző klubok. Ám mivel Szegeden és Győrben is megégettem magam, nagyon meggondolom, milyen lehetőségre mondok igent. Most a legfontosabbnak azt tartom, hogy Újvárosnak másodosztályú csapata legyen. Bár szeretek edzést vezetni, meccselni, a DPASE együttesénél a tavaszi szerepvállalásom kicsit kényszerpálya volt. Varga Balázs másfél éve jó munkát végzett, nehéz helyzetben vette át a csapatot, benntartotta a harmadosztályban, nem kezdtünk rosszul a 2021–22-es idényben sem. Nem akartunk váltani, azonban olyan folyamatok indultak el, amiket meg kellett állítani, mindössze egy tétmeccset nyertünk, vereségek jöttek, a váltás mellett döntöttünk, április végén ismét leültem a kispadra. A Kozármislennyel voltunk versenyben a feljutásért, mi egy hétmeccses rossz szériát produkáltunk, emiatt nem tudtunk feljebb lépni. 
Kiharcolni a feljutást 
– Miután a stadion működtetését is átvettük, annyi munkám lett, hogy az edzősködés már nem fér bele, a jelentős élvonalbeli múlttal rendelkező, ugyanakkor még fiatal, legutóbb Kispesten dolgozó Horváth Ferencet bíztuk meg a csapat vezetésével, remélem, vele elérjük céljainkat, kiharcoljuk a feljutást. Azért őt választottuk, mert meggyőződésünk, képes új impulzusokat adni a fiúknak. A célunk az, hogy két éven belül NB II-es csapatunk legyen, ha már az első szezonban összejönne, annak természetesen nagyon örülnénk. A bajnokságban döntetlennel kezdtünk, a Paks II ellen hazai pályán 1–1-re végeztünk, majd az MTK második csapatát vertük idegenben 2–0-ra. Múlt hétvégén továbblépünk a Magyar Kupában, a BKV Előrét magabiztosan, 5–2-re győztük le hazai pályán. 

Együttműködés a MOL Fehérvárral 
Dobos nagyon reméli, a két évtizede épülő stadion rövidesen teljesen elkészül, birtokba vehetik a fejépület irodáit, öltözőit, méltó körülmények között készülhetnek a futballisták, dolgozhatnak a klub alkalmazottai. Majd kiemelte, együttműködésbe kezdtek a MOL Fehérvárral, ahol tavaly Sallói István lett a sportigazgató, vele mindig harmonikusan dolgozott, nem csak Zalában, előzőleg Újvárosban is, „Salec” fél éven át náluk tevékenykedett, az NB II-es gárdánál. – Ahhoz, hogy a fehérváriakkal még szorosabbra fűzzük az együttműködést – amiből sokat profitálhatnánk –, fel kellene jutni a második ligába. Az ezredforduló sikercsapatának felépítésében hatalmas szerepe volt Szabó Józsefnek, az akkori klubelnöknek, neki nem csak a futball, az összes bajnoki aranyat nyerő csapatsport sokat köszönhet. Tervezzük, felkérjük tiszteletbeli elnöknek, biztosan akadnak a jelenben is jó meglátásai, amiket érdemes megszívlelni. Szeretnénk, ha rajta kívül mások is visszatérnének közénk a meccsekre, akik egykor sokat segítettek az újvárosi labdarúgás felemelkedésében. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában