Torna Challenge Világkupa

2022.10.02. 20:00

Mayer Gréta dobogós lett ugrásban, minden álma így váljon valóra

A szombathelyi torna világkupa döntőinek szombati napján a Dunaújvárosi KSE versenyzője, Mayer Gréta – aki először szerepelt itt a felnőttek között – bronzérmet szerzett ugrásban. A fiatal Makai Lilla szintén fináléba jutott felemás korláton, ahol nyolcadik lett.

Morva Dávid

Makai Lilla számára jutalomjáték, ajándék volt a döntő

Fotó: Jozsef Freschli

Mindhárom dunaújvárosi tornász bejutott a szombathelyi világkupa döntőjébe a pénteki selejtezők után. Az Arena Savariában zajló viadal pénteki selejtezőjében a hazaiak közül az elsőéves felnőtt Mayer Gréta három szeren – ugrásban, talajon és gerendán – harcolta ki a nyolcas fináléba jutást. Dunaújvárosi klubtársa, Makovits Mirtill gerendán, Makai Lilla pedig felemás korláton lett finalista, utóbbi versenyen kívül indult volna, de Kovács Zsófia sérülése miatt ő is lehetőséget kapott a szakvezetéstől. 

Mayer Gréta szerint ez a verseny meghatározó számára, hiszen először szerepel a felnőttek között Szombathelyen. – Ez álomszerű. Emlékszem, amikor utánpótláskorúként szurkoltam a lelátón, most pedig három szeren is döntőbe jutottam – mondta a selejtező után. 

Makovits Mirtill sajnálja, hogy rontott a talajon, de a gerenda döntőnek örült: – Két szeren indultam. Sajnos rontottam talajon, viszont a 12,066-os gerenda-pontszámom döntőt ért. Remélem, hogy vasárnap tudok javítani. 

Makai Lilla számára jutalomjáték a finálé: – A hetedik legjobb helyen jutottam tovább, hatalmas élmény Szombathelyen versenyezni. A felemás korlát döntőjét élvezni szeretném, ajándék lesz minden pillanata. 

A szombati döntők során felemás korláton Székely Zója aranyérmes lett, miután 13,733-as pontszámot kapott, Makai Lilla a nyolcadik helyet szerezte meg. Az ugrás döntőben a magyar közönség Mayer Grétának szurkolhatott, aki végül bronzérmes lett. 

Mayer Gréta elégedetten zárta az első döntős napot: – Minden álmom így teljesüljön. Nagyon szerettem volna első felnőtt szombathelyi versenyem első döntőjében érmet nyerni. Örülök, hogy sikerült javítanom a selejtezőhöz képest és ez feljuttatott a dobogóra. Az volt a célom, csak az ugrásaimra koncentráljak és semmi mással ne foglalkozzak, illetve javítsak, ha csak egy kicsit is. Kicsit izgultam számoltam, nézegettem, ki jöhet be elém – mondta Mayer Gréta. 

Mayer Gréta (j) dobogóval kezdett, és vasárnap még két fináléban volt érdekelt Fotók: Freschli J./MATSZ 

Vasárnap a nőknél Mayer Gréta kétszer is dobogóra állt a zárónapon: talajon második, gerendán harmadik lett. Utóbbi szeren Makovits Mirtill nyolcadik helyen végzett a fináléban.

Mayer Gréta volt az érmek számát tekintve a legeredményesebb magyar Szombathelyen. „Örülök, hogy kedvenc szeremen, a gerendán is érmet szereztem ezen a hétvégén. Felejthetetlen versenyen vagyok túl.” – összegzett a három érmet is begyűjtő tornász.   

A Torna Challenge Világkupát a magyar csapat Székely Zója (felemáskorlát), Mészáros Krisztofer (nyújtó) révén két arannyal zárta. Ezüstérmes lett Mayer Gréta (talaj) és Balázs Krisztián (nyújtó). Mayer Gréta két szeren is bronzérmesként zárt. Előbb ugráson, majd gerendán lett harmadik. 

A Magyar Torna Szövetség főtitkára szerint sikeres nemzetközi versenyen vannak túl. „Színvonalas esemény volt magyar sikerekkel. Ez egyben remek felkészülés volt a 29-én kezdődő világbajnokságra. Kiváló tornászoktól, kiemelkedő gyakorlatokat láthattunk, és ne feledkezzünk meg a magyar sikerekről sem.” – mondta Altorjai Sándor. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában