Kékhír

2022.10.07. 08:31

Arany utca, Merci, Dunaújváros...

Gyakorlatilag minden hibádzott annál a gépjárművezetőnél és utasánál, akiket a rendőrök Dunaújvárosban ellenőriztek.

police.hu

Fotó: Shutterstock

A járőrök 2022. október 6-án késő délután Dunaújvárosban, az Arany János utcában vontak ellenőrzés alá egy Mercedes típusú személygépkocsit, valamint annak 42 éves sofőrjét és utasát. A gépkocsi vezetője nem tudott vezetői engedélyt átadni az intézkedő rendőröknek, akik hamarosan azt is megállapították, hogy a férfit a Dunaújvárosi Járásbíróság eltiltotta a járművezetéstől. Folytatva a gépjármű ellenőrzését az egyenruhások arra is fényt derítettek, hogy az egy osztrák honosságú gépjármű, ugyanakkor a rajta elhelyezett magyar hatósági jelzés egy érvényes műszaki vizsgával és kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkező, forgalomból kivont gépjárműhöz tartozik, melyet a gépjármű utasa szerelt fel a személyautóra nem sokkal az indulásukat megelőzően.

A rendőrök a gépkocsi vezetőjével szemben az eltiltás hatálya alatt történt járművezetés miatt, míg az autó utasával szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésnek gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában