Használjon füstérzékelőt

2022.11.30. 15:00

Két halálos lakástűz is volt az éjjel

duol.hu

lakástűz illusztráció

Fotó: Bujdos Tibor

Kedden, huszonhárom óra körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíriben tűz miatt életét vesztette valaki. Egy tűzoltóegység vonult a Kossuth Lajos úti családi házhoz, amelynek egyik szobájában egy ágy égett. A tűzoltók a két négyzetméteren izzó részeket eloltották, azonban az ágyban fekvő ember életét már nem lehetett megmenteni. A tűz feltehetőleg ágyban dohányzás miatt keletkezett, azonban a pontos körülményeket tűzvizsgálat során fogják feltárni.

Szerda hajnali négykor egy pécsi sorházban keletkezett tűzről érkezett bejelentés a katasztrófavédelem műveletirányítási központjába. Tizenegy tűzoltó három járművel vonult a Hársfa úti épülethez. A háromlakásos sorház egyik harminc négyzetméteres lakásában keletkezett tűz, két szoba teljes egészében égett. A szobában felhalmozott szemét és bútorok kaptak lángra. A tűzoltók oltás közben egy holttestet találtak, a szomszédos lakásból pedig két embert és egy kutyát mentettek ki. A lángokat megfékezték, a tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát vizsgálják.

A tragédiák füstérzékelő használatával elkerülhetők lennének, a készülék a tűz keletkezésekor hangos sípolással jelez, így időben felébreszti még az alvó embereket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában