Üzemanyag-kérdés

2022.12.01. 08:51

Hajszálnyira vagyunk a benzinárstop végétől – újabb hibát találtak a Mol finomítójában

Nagyobb a baj Százhalombattán, mint gondolták, elúszott a Dunai Finomító péntekre tervezett üzembe helyezése. Ha hétfőn sem indul újra, szinte borítékolható, hogy a benzinárstop nem éli meg a karácsonyt - írja a Világgazdaság.

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Újabb, immáron a második hibára bukkantak a Mol százhalombattai finomítójában, a Dunai Finomítóban (DuFi) - értesült a Világgazdaság hiteles forrásokból.

A portál úgy tudja, hogy a DuFi-ban nyomáspróbát végeztek és eközben újabb csőrepedést tártak fel. Ez - pláne a jelenlegi helyzetben - súlyos probléma, mert azt vonja maga után, hogy a finomító üzembe helyezése nem lehetséges, amíg a hiba fennáll.

A VG információi szerint az eset miatt a százhalombattai finomító újraindítását három nappal elhalasztotta a Mol az eredeti tervekhez képest.

A legutolsó forgatókönyv szerint ezen a héten pénteken, december 2-án este áll volna vissza a termelésbe a DuFi, ez azonban jövő hétfőig, december 5-ig biztosan nem történik meg. 

Vagyis addig a finomító tovább áll,

illetve részleges, legfeljebb 50-55 százalékos kapacitással működik. Erről a lap kedden számolt be, hozzátéve, hogy ha a helyzet változatlan marad, akkor akár már decemberben szükségessé válhat a 480 forintos hatósági ár felülvizsgálata.

Harmadjára is megpróbálják visszahozni a DuFi-t

A százhalombattai finomítóban lényegében a nyár közepe óta tovább nem halasztható karbantartás zajlik. Nem kis projektről van szó, a Mol történetének legkiterjedtebb nagyszervizét bonyolítja. Ez két ütemben valósult volna meg. Az elsőben július 31. és szeptember 18. között a DuFi több üzemében is egyszerre végezték el az időszakos, ütemezett karbantartást, ami a százhalombattai finomító berendezéseinek biztonságos üzemmenetét, illetve élettartam-növelését szolgálta. A második ütem október elején indult, ennek során további üzemek nagyjavítását végzik el. Ezzel kapcsolatban arról volt szó, hogy már október végén a végére érhet a folyamat, ami után a százhalombattai üzem 100 százalékos kapacitással működik majd.

Végül nem így lett, a DuFi-t csak november 12-én indították volna el újra.

Csakhogy a folyamat során műszaki hiba történt, ekkor fedezték fel az első csőrepedést. Ezt hegeszteni kellett, ami hosszabb időt vehetett igénybe, mert az új dátumot csak majdnem három héttel későbbre, december 2-re tűzték ki. Időközben derült fény a második csőrepedésre, amelynek javításával kapcsolatban források inkább szkeptikusan fogalmaztak arról, hogy az valóban belefér három napba. Azt is jelezték, hogy a történtek fényében nem zárható ki egy újabb hiba bekövetkezése sem.

Százhalombatta nélkül nem megy

A DuFi 1965-től finomítja a kőolajat, 1200 főt foglalkoztat, a kapacitása napi 165 ezer hordó. Ez évente 8,1 millió tonna olaj feldolgozását jelenti, amivel a százhalombattai komplexum a közép- és kelet-európai régió egyik legnagyobb finomítója.

Talán nem kell különösebben magyarázni, hogy az üzem kiesése súlyosan érinti Magyarország üzemanyagellátását. 

Ez normál körülmények között is így lenne, de a mostani háborús környezetben hatványozottan igaz.

Az egy éve bevezetett 480 forintos üzemanyagár hatékony kormányzati eszköznek bizonyult az általános drágulás elleni harcban. Ugyanakkor második körös hatásként lényegében felszámolta a Magyarországra irányuló üzemanyagimportot, mivel egy kereskedőnek sem éri meg az európai piaci árszinthez képest 150-250 forinttal olcsóbban ide értékesíteni. Így tulajdonképpen a belső kereslet kiszolgálása a Mol nyakába szakadt, ráadásul úgy, hogy közben a volumen brutálisan, 30-40 százalékkal megugrott. Ez eleve kifeszített rendszert teremtett, ami viszont nagyobb odafigyeléssel 

eddig fenntartható volt az olcsó orosz kőolajnak és a DuFi kapacitásainak betudhatóan.

Pénzügyileg viszont egyáltalán nem kell a Mol-ért aggódni. Az általa feldolgozott orosz Ural Blend, az orosz exportminőségű kőolaj hordónként pillanatnyilag 23 dollárral olcsóbb, mint a Nyugat-Európában benchmarknak számító Brent. De volt ez már 37 dollár is. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője a VG-nek korábban úgy kalkulált, hogy a 30 dollárral olcsóbb Uralon naponta 2,5 milliárd forintot nyer a Mol (az EBITDA-soron).

Nem babara megy a játék, hanem árstopra

Az már a nyári leállásnál is látszott, hogy Százhalombatta kiesése - megfejelve a régiós finomítókban bekövetkezett műszaki zavarokkal - a rendszerből masszív beavatkozást igényel. A kormány akkor meg is nyitotta a stratégiai készleteket, két döntésével 18 millió liter 95-ös benzin és 213 millió liter gázolaj felszabadítását rendelte el. 

A napokban a kabinet egyértelművé tette, hogy

az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalansága mellett a százhalombattai finomító folyamatos működése is szükséges a benzinárstop január utáni fenntartásához.

Előbbi is kérdéses, mert jövő héttől élesednek a EU-s olajra vonatkozó szankciók, utóbbi viszont már hosszú hónapok óta nem adott. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón ennél is direktebben fogalmazott. Emlékeztetett rá, hogy a kormány legutóbb december 31-ig hosszabbította meg az üzemanyagár-stopot, ugyanakkor most valóban aggasztó hírek érkeznek az ellátást illetően. "A Mol-nak kell döntenie, hogy képes-e ellátni az országot a szükséges üzemanyaggal, vagy sem. A kérdés, hogy meddig tudjuk biztosítani az ország benzin- és dízelellátását. Ha nincs elegendő benzin és gázolaj, akkor kell lépni" - húzta alá.

Mindezek alapján elmondható, hogy az elmúlt egy évben soha ennyire közel még nem volt az a pont, hogy megszülessen a döntés a 480 forintos hatósági ár megszüntetéséről.

Ha a DuFi hétfőn sem indul újra, szinte borítékolható, hogy a benzinárstop nem éli meg a karácsonyt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában