Óraátállítás

2023.03.25. 15:00

Korábban kell kelnünk, de tovább élvezhetjük a napsütést

Nemsokára egy teljes órával kevesebbet tölthetünk az ágyban. Március utolsó vasárnapján ugyanis hivatalosan is kezdetét veszi a nyári időszámítás, ami azt jelenti, hogy 26-án, azaz holnap hajnali 2-ről 3-ra kell előrébb tolnunk az óra mutatóját. Meglehet azonban, hogy utoljára kell tekergetnünk a mutatókat, ez pedig nemcsak azoknak jó hír, akik már unják az átállást övező hercehurcát, hanem azoknak is, akiknek a szervezete kevésbé bírja a változtatást.

Szente Patrícia

Vasárnap hajnalban új időszámítás kezdődik. Hivatalosan is áttérünk a nyárira...

Fotó: DH

A hónap végén órát állítunk, így március végén már rövidebb éjszakákkal, és hosszabb nappalokkal kell számolnunk. A nyári időszámításnak sokan örvendenek, ami érthető, hiszen nem sötétedik ránk olyan korán. Ez nem csak azoknak kedvez, akik szívesen kertészkednek munka után, de a körülbelül este nyolcig tartó világosság az ember közérzetét alapjában véve javítja. 

Az óraátállítást eredetileg energiatakarékossági szempontból kezdeményezték, ezt a célját azonban ma már többé-kevésbé elveszítette, így nem is csoda, hogy egyre több ország felhagyna a félévente esedékes óramutató-csavargatással. A penzcentrum.hu szerint az Európai Unió elrendelte, hogy 2024-ben minden országnak végleg át kell állnia téli vagy nyári időszámításra, így lehetséges, hogy a jövő vasárnapi időszámítás-változás lesz az utolsó. 

Hiába szeretjük jobban a kései naplementékkel érkező nyári időszámítást, ez sajnos mégis jobban megterheli a szervezetünket, mint a korai sötétedéssel járó téli óraátállítás. Sokaknál nem csak pár napig tartó fáradtságot okoz az egy órával korábbi kelés, hanem az hetekig tartó koncentrációs és alvászavarokat okozhat, a bioritmus felborulásához vezethet, sőt, ekkor a szívinfarktusos megbetegedések száma is megnő. 

Az átállás nem csak a mi, de házi kedvenceink ritmusát szintén felboríthatja. Azok, akik bizonyos időpontban etetik macskájukat vagy sétáltatják kutyájukat, tapasztalhatnak zavart állataik időérzékelésében, ami stresszhez is vezethet. Ha az óraállítással járó terhelést kiküszöbölni nem is, csökkenteni képesek lehetünk, ha időben felkészülünk rá. Érdemes már az átállás előtti napokban egyre korábban felkelni, hogy ne érjen olyan hirtelen minket a változás. 

Az óraátállításról a járókelők véleményét is kikértük, akik elmondták, mit gondolnak a témáról. 

Ács Bálint
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

Ács Bálint úgy véli, ideje lenne megszüntetni az óraátállítást, hiszen nincs rá szükség, emellett pedig sokakra negatívan hat az időeltolódás. Elmondta, habár a szakértők a téli időszámítást preferálják, a szabadidő és hangulatunk szempontjából a nyári átállás sem lenne rossz választás, hiszen ekkor később megy le a nap, és több mindenre marad idejük az embereknek. 

Jászberényi Vivien
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

Jászberényi Vivien személy szerint nem igazán érzi az átállás hatásait, azonban attól annál inkább tart, hogy a nyári időszámításra váltás megviseli majd kisgyermekét. Számára nem olyan lényeges, milyen időszámítás van éppen érvényben, azonban ha választania kéne, inkább a kései sötétedéssel együtt járó nyári időszámítás mellett döntene. 

Márton Dávid Attiláné
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

Márton Dávid Attiláné úgy véli, habár sokan meglennének a folyamatos óraállítás nélkül, sajnos kénytelenek vagyunk elviselni és alkalmazkodni hozzá. – Rengeteg ismerősöm panaszkodik arra, hogy az óraállítás ­rossz hatással van közérzetükre, és sajnos én sem viselem jól az átállást. Sőt, a kutyámon is észreveszem, hogy ilyenkor kicsit megzavarodik. 

Március 26-án, azaz holnap hajnali 2-ről 3-ra kell előrébb tolnunk az óra mutatóját Fotó: Laczkó Izabella

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában