Dicsőség a hősöknek!

2023.05.28. 17:00

Főhajtás a Magyar Hősök Emlékoszlopánál

A hagyományokat követve koszorúzási ünnepséget szerveztek a Honvéd klub képviselői a Magyar Hősök Emléknapja alkalmából vasárnap délelőtt a dunaújvárosi temetőben.

Szabó Szabolcs

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

A dunaújvárosi temető XXXI. parcellájában 2010-ben felállított Magyar Hősök Emlékoszlopánál Sz. Molnár Árpád őrnagy, a Honvéd klub egyik alapító tagja rövid beszédében kiemelte: - Jeles napjainkon, nemzeti ünnepeinken megemlékezünk történelmünk nagyjairól, akiknek örökké hálásak lehetünk. A Magyar Hősök Emléknapja azonban tisztelgés azon ismeretlen hősök előtt is, akik emlékét csak szűkebb környezetük, családjuk őrizte meg. Honvédek, a rendvédelmi szervek munkatársai, mentősök, tűzoltók, akik feladatellátás közben, hazájuk védelmében, vagy éppen másokat megmentve áldozták fel életüket.

Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke hozzátette, a főhajtás azon civileknek is szól, akik krízishelyzetben, életük kockáztatásával próbáltak segíteni bajba jutott honfitársaikon.

Sz. Molnár Árpád a Honvéd klub alapítója és Orosz Csaban önkormányzati képviselő helyezte el az emlékezés koszorúját a kopjafánál    Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

A Magyar Hősök Emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni. Az elfogadott jogszabály nyomán 1938 végéig 1086 háborús emlékművet emeltek az országban. A szocialista Magyarországon a Hősök napját nem ünnepelték. A Magyar Köztársaság Országgyűlése a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére a 2001. évi LXIII. törvény alapján minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánította.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában