Elbúcsúztak a mezőfalvi óvodások

2023.06.10. 17:00

„Öregszünk már, öregszünk már mind hiába, nem járhatunk örökké csak óvodába"

Június 9-én, péntek délután 16 órakor, Mezőfalván a Tündérkert Óvoda nagycsoportosai szülők, nagyszülők, családtagok és ismerősök gyűrűjűjében búcsúztak a kisgyermekkor szép emlékeitől, az intézménytől, védő, óvó szárnyaitól.

Horváth László

Fotó: HL

Az idén negyven apróság mondta el a ballagó növendékek közös versét, énekét. A hagyományokhoz hűen ünnepélyes keretek között megtartott rendezvényre ezúttal is nagyon sokan kísérték el a kisóvodásokat. Virágcsokrok, kabalafigurák és más kedves dekorációk alkották a ballagók ajándékait.

Az ünnepségen Kovácsné Huber Zita óvodavezető köszöntötte a megjelenteket. - Szívesen emlékezünk majd erre a napra, amely fontos fordulópontja életünknek. Kedves gyerekek! Nagycsoportosok vagytok, iskolába készültök. Nagyon gyorsan elszaladt ez a három, négy év, amit itt töltöttetek nálunk. Szeptember elsején az iskolába kísér benneteket a leendő tanító nénitek és megkezdődik a tanulás. Bízom benne, hogy amit az óvodában tanultatok, a nyár folyamán nem felejtitek el és később kamatoztatjátok. Kedves Szülők! A mai napon nem csak gyermekek életében, de az önökében is lezárul egy fejezet. Véget érnek az ovis szülői évek. Az első találkozáskor nagyon örültünk, hogy bizalmukkal megtisztelték az intézményt, hogy a legféltettebb kincsüket, a gyermeküket ránk bízták, és mi igyekeztünk is mindent megtenni a gyermekek fejlődéséért. Most búcsúzunk és új útra engedjük növendékeinket – hallhattuk az ünnepi beszédben. 

Az óvodás társak is műsorral búcsúztak
Fotó: HL

A folytatásban a búcsúzó és a maradó óvodások adtak kis műsort énekelve, szavalva. Az idei év különlegessége volt, hogy ezúttal a leendő tanító néniket is bevették a búcsúztató koreográfiába. Velük együtt közösen tették meg az első lépéseket az intézmény elhagyásához. A rendezvényen Tarr Petra hangszeres éneke is színesítette. Az egész éves szülői munkát a kiemelkedően sokat dolgozóknak ajándékkal köszönte meg a vezetés. A Csigabiga csoportból Tamási Judit, Lamm Krisztina, Mohai Tünde, Czifra József, Szabóné Bozsoki Bettina, Turi Mónika, Barcza-Horváth Mercédesz, Jásper Zsolt. A Katica csoportból Sáidl-Balog Alexandra, Prémusz Bianka, Ferkelné Horváth Klaudia, Németh Hajnalka és Horváth Erika vehetett át ajándékot.

A ballagó óvodások feltűzték a szalagot az intézmény zászlajára
Fotó: HL

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában