Frissen Fejérből

2022.08.08. 17:30

Ezért zárták be a gárdonyi strandot - fekáliával szennyezett a víz

A Fejér Megyei Kormányhivatal a múlt héten fürdést tiltó táblát helyezett ki a gárdonyi Panoráma Partszakasz Pisztráng úti strandján a Velencei-tónál. Vannak azonban, akik úgy gondolják, üzleti okok állnak a háttérben.

Borsányi Bea

A tiltótábla akkor kerülhet le, ha két egymást követő vizsgálat során határérték alatti baktériumszámot mérnek

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A kormányhivatal augusztus 6-án honlapján tájékoztatott arról, hogy a rendszeres hatósági ellenőrzése során, határértéket meghaladó szennyeződést mért az említett partszakasz strandján, ezért haladéktalanul fürdési tilalmat rendelt el. Ma délelőtt kilátogattunk a helyszínre, hogy megnézzük, mi a helyzet, hogyan tolerálják a helyiek, illetve a vendégek a tilalmat? 

Mivel tíz óra körül alaposan beborult az ég és erősen esőre állt az idő, nem volt meglepő, hogy egyetlen fürdőzőt sem láttunk sem a szabadstrandon, sem pedig a szomszédos fizetős területen. Ám egy ottani büfé tulajdonosa szerint még vasárnap is – szombaton adták ki a tilalmat – szép számmal akadtak olyanok, akik a felhívás ellenére is bátran fürödtek a „gyerekmedencében”. Ezzel a kifejezéssel a víz szintjére utalt, ami – mint ismert – negatív rekordokat döntöget. A vendéglátós rögtön hozzátette, az ingyenes partszakaszon, amin egyébként éppen térköves sétányt építenek, szerinte azért tiltották be a fürdést, mert kevesen járnak a fizetős strandokra és így akarnak „vendégeket fogni”. Úgy gondolja, több, mint érdekes, hogy a Panoráma Partszakaszon rossz a víz minősége, ám a néhány méterrel odébb eső területen nyugodtan lehet fürdőzni.

A Synlab által kiállított felszíni víz vizsgálati jegyzőkönyv, amelyet a tiltó tábla mellé helyezett ki a hatóság, bárki által megtekinthető. Ennek tanúsága szerint a vizsgálatot a Fejér Megyei Kormányhivatal rendelte meg, a vízmintát augusztus 3-án vették a tóból a Panoráma Partszakasz strandján. 

A labormintát végigböngészve a következő megállapításra juthatunk: a víz színében és átlátszóságában szokatlan eltérést nem találtak és mivel nem voltak egyéb szennyezésre utaló jelek sem, ezért további vizsgálatot cianobaktérium feltárására sem tartottak szükségesnek. Ugyanakkor viszont fekális enterococcus (300/100 ml) és Escherichia coli (1500/100 ml) baktériumot is kimutattak a mintában. Utóbbi jelenléte azt jelzi, hogy a víz a közelmúltban fekáliával szennyeződött.  A természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről szóló jogszabály szerint a vízminőségi okokból elrendelt tilalmat csak akkor lehet feloldani, ha két egymást követő vizsgálat legfeljebb 330/100 ml fekális enterococcus-számot és 900/100 ml Escherichia coli számot eredményez. 

A strandon egy hölgy lapunknak azt mondta, az újabb mintavétel már megtörtént, csütörtökre akár az eredmény is meglehet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában