Frissen Fejérből

2022.08.10. 12:09

A 80-as évek nagysikerű dalában jelenik meg Mór (videóval)

Adott egy külföldi csoport, amely a késő 70-es évektől a 90-es évek elejéig gyűjti a meséket, filmeket, sorozatokat – és a dalokat is.

Szanyi-Nagy Judit

Szópoén Mór nevével, amit a külföldiek is imádnak

Forrás: 80's Toons közösségi oldal

Ebben, az 80's Toons névre hallgató közösségi oldali csoportban bukkant fel pár napja egy kép, ami a Fejér megyeieknek, különösen a móriaknak igen kedves lehet. Az angol nyelven írt idézetet lefordíthatnánk ugyan, de a szöveg és a kép párosának esszenciáját nem ez, hanem az angolul érthető humor adja: az "In the midnight hour she cried..." kezdetű sor a "more" szóval fejeződik be eredeti nyelven a dalban, amit éppen úgy ejtünk ki, mint az Ezerjó városának, Mórnak a nevét.

Azt, hogy létezik olyan, hogy "halljuk a képeket", ez a találat is bizonyítja, de akinek a fejében mégsem indult el az ominózus szám a kép láttán, annak segítünk, melyik klasszikusról is van szó (különösen 0:45-től ajánljuk):

Mórral pedig most igazán sokan foglalkoznak, ugyanis a fenti képet az augusztus 10-ei állás szerint csaknem hétezren megosztották, tizenháromezren pedig főleg lájkkal vagy nevető fejjel reagáltak rá. A hozzászólások között – angolul – többen megemlítik, hogy imádják ezt a szóban hangzó egybeesést (more – Mór). Így vagyunk ezzel mi is!

Frissítés:

Időközben e cikkünk a fotó főszereplőjéhez is eljutott, aki rendelkezésünkre bocsátotta a kép eredeti változatát. Mint lapunknak Hevesi Zoltán megírta, a fotó 2006. június 5-én készült, amikor a Közép-Dunántúli Piros túra útvonalát járta.

Az eredeti kép Hevesi Zoltán főszereplésével
Forrás: Hevesi Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában